Mozaik

Decemberre az egekbe szökhet a tojás ára

Darabja 100 forint is lehet.

Ahogy minden más ára emelkedik, a tojást sem kerüli el a drágulás. A jelenleg 65-70 forint körüli árat számtalan tényező befolyásolja, s ezek drasztikus emelkedése a tojás árán is meg fog látszani, írja a kemma.hu.

Kapcsolódó
Tojásvásárlás tudatosan: érdemes figyelni a jelölésekre
A hazai boltok polcain számtalan színű, méretű tojás kapható. Vásárláskor tudatosan figyelhetünk a jelölésekre.

Rendkívül nagy a bizonytalanság a tojáspiacon. Az biztos, hogy a takarmányköltségek – amelyek meghatározóak a tojás önköltségében – hónapról hónapra növekednek, és további jelentős emelkedésre van kilátás a csapnivaló kukoricahozamok és a szintén nem túl fényes napraforgó terméskilátások miatt

– mondta el az ország legnagyobb tojástermelője, a Gyermelyi Zrt. kereskedelmi igazgatója, Káhn Norbert.

Ahogy elfogy a régebbről betárazott kukorica és szotyola, drasztikus emelésre kell felkészülni. A gabona esetében, az új termés magasabb ára már most megjelent a költségekben. A gyenge forint árfolyam és az üzemanyag drágulása is emelhetik az árat, és természetesen érződik az energiaárak emelkedése is.

A kínálat csökkenése is elkerülhetetlen, mert a kisebb kibocsájtók nem tudnak lépést tartani a finanszírozás költségével, így a szűkebb kínálat önmagában is áremelkedést okozhat.

Összességében elmondható, hogy következő hónapokban egyértelműen magas átadói és fogyasztói árakra lehet számítani. Egyes becslések szerint a jelenleg darabonként nagyjából 65–70 forintos tojás ára az év végére, elérheti akár a száz forintot is.

Kapcsolódó
Szerencsétlenség vagy gyermekáldás? Babonák a tojással kapcsolatban
A hiedelmek szerint sok mindent köszönhetünk a tojásnak, de akár balszerencsét, rontást is hozhat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.