Mozaik

Ma kezdődik az ebzárlat, vigyázzunk házi kedvenceinkre

Unsplash
Unsplash
A déli és keleti megyékben október elsejével kezdődik a korlátozás.

Idén is lesz repülőgépen rókavakcinázás, a déli és keleti megyékben október 1-jén kezdődik – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Kapcsolódó
Róka pihent egy háztetőn Keszthely belvárosában
A lakott területre tévedt ravaszdi akár veszett is lehet.

A kampány nem érinti a lakott, sűrűn beépített övezeteket. Az érintett térségekben viszont ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe. Az időpontokról a települések állategészségügyi és önkormányzati szervei tájékoztatják a lakosságot.

A veszettség fő terjesztője a vörös róka, amelynek hazai állománya mintegy hatvanezer-ötszáz egyedre becsülhető. Az immunizálás során a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a területre, ami a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. A program eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. Az eddigi tapasztalatok szerint a vakcinázott területen a rókák mintegy háromnegyede felvette a csalétket.

A program sikerét bizonyítja az is, hogy a betegség az elmúlt években már csak elvétve fordult elő hazánkban. Utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a vírust Magyarországon, emberi megbetegedés pedig már több mint huszonöt éve nem történt. A kedvező járványügyi helyzetnek megfelelően a vakcinázandó területet is csökkenteni lehetett.

A Magyarországgal szomszédos országok közül Romániában és Ukrajnában még rendszeresen előfordul a veszettség a magyar határhoz közeli területeken is, ami indokolja a hazai megelőző intézkedések fenntartását. A vakcinázási program hozzájárul ahhoz is, hogy megőrizzék Magyarország veszettségtől mentes státuszát, amit 2021 tavaszán az Európai Unió, majd idén februárban a Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal is elismert.

Mit kell tudni a vakcinákról?

A vakcinának főként erdős és mezőgazdasági területeken szórják ki kisrepülőgépekről. A vakcina kutyára és macskára nem veszélyes, azonban a veszettség elleni védettséget sem alakít ki ezekben a fajokban. Az ebzárlat elrendelésének célja az, hogy a rókák minél nagyobb arányban egyék fel a csalétket.

Mit kell tenni a vakcinázás alatt?

Az ebzárlat tartama alatt minden kutyát és macskát elzárva, a kutyákat teljesen zárt udvar hiányában megkötve úgy kell tartani, hogy azok más állattal vagy emberrel ne érintkezhessenek; zárt udvarban a kutyák elzárását vagy megkötését mellőzni lehet, ha azok onnan ki nem szökhetnek.

Kutyát csak pórázon vezetve és szájkosárral vagy a veszettség elleni oltással rendelkező ebeket és macskákat a hatósági állatorvos kedvező eredményű vizsgálata után és engedélyével szabad kivinni.

A legeltetési tilalom ideje alatt tilos a gazdasági haszonállatokat külterületen legeltetni!

A korlátozás alól mentesülnek a veszettség elleni védőoltással védőoltással rendelkező:

  • vadászebek,
  • a fegyveres erők és fegyveres testületek ebei,
  • a katasztrófa-mentő ebek,
  • a segítő és terápiás ebek, valamint a látássérült embereket vezető ebek rendeltetési céljuknak megfelelő használatuk idejére.

A tervezett vakcinázási terület településeinek listája itt olvasható.

Kapcsolódó
Rókalyukból mentettek meg egy éhező kutyacsaládot
Nyolcan voltak: az anya és hét kölyke azóta a Kishalasi Állatotthonban erősödnek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik