Mozaik

Háziorvos-hiány: az ország keleti és északkeleti részein a legrosszabb a helyzet

Unsplash
Unsplash
Van, ahová 2006 óta nem találnak orvost.

Az ország 516 településén összesen 687 háziorvosi praxisban nincs háziorvos. Ez az összes, 6500 álláshely 11%-a. A GKI statisztikája szerint 2010 és 2021 között 10%-kal csökkent a háziorvosok száma az országban. A Komárom-Esztergom megyei Kocs településen 2006 óta üres a praxis.

Kapcsolódó
100 óra alatt gyűjtöttek 2 millió forintot a veszprémi kórház gyermekosztályának
Emberségből és együttérzésből kitűnőre vizsgáztak az adományozók.

A legtöbb üresen álló praxis az ország keleti és északkeleti részein van.

a legrosszabb a helyzet, ezeken a helyeken van a legtöbb üresen álló háziorvosi praxis. A Nógrád megyei Endrefalván is évek óta keresik a megoldást, ám senki nem jelentkezik a felhívásukra, a település aljegyzője azt mondta, hogy hiába érné meg anyagilag és erkölcsileg is náluk dolgozni, nem érkezik senki már 5 éve.

 Azért nem szeretnének háziorvosi praxisba jönni, mert nagyon magukra vannak utalva. Míg egy kórházban egy osztályon számos tapasztalt orvossal tudnak konzultálni, itt a végeken, a kisteleüléseken nincsen kivel kérdezniük, nincsen kitől tanácsot kérniük

– mondta az ATV-nek a Nógrád megyei Endrefalva aljegyzője, a településre már 5 éve keresnek orvost, hiába. Pedig igyekeznek kedvező feltételeket kínálni, szolgálati lakás, 20 millió forintos letelepedési támogatás és vadonatúj rendelő várná a faluba érkező orvost.

A Hajdú-Bihar megyei Kokadon a korábbi, nyugdíjba ment háziorvos helyett nem találnak utódot, hat éve helyettesítő dolgozik náluk, aki csak heti egyszer rendel. Évi egy-két érdeklődő akad, a kis pácienslétszám – és ezzel együtt kártyaszám – miatt eddig nem érte meg megvenni senkinek.

A legtöbb praxis, 73 Borsod megyében áll üresen, de Budapesten is 59 rendelő várja az orvost.

Kapcsolódó
Zebegényi szállásadók jótékonysági akciója az egészségügyben dolgozóknak
Amennyire nekünk szükségünk van a levegőre és tüdőnkre most, úgy lesz ápolóinknak, orvosainknak is szükségük egy óriási lélegzetvételre, amikor túl vagyunk a koronavírus járvány okozta krízishelyzeten.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik