Mozaik

Okos megoldással védik a túzokokat a Dunántúlon

Wikipédia
Wikipédia
A túzokvédelemben az E.ON Hungária Csoport és a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága évtizedek óta együttműködik.

A természetben a madarakra számos veszély leselkedik, a mérgezések, erős viharok és éhes ragadozók mellett a távvezetékeknek is rendszeresen nekirepülhetnek. Ennek a kockázatát igyekszik csökkenteni az E.ON Hungária Csoport újabb megoldásával.

A föld alá vitték az elektromos vezetéket Mosonmagyaróvár környékén a madarak védelmében, írta az MTI.

Wikipédia

A Fertő-Hanság Nemzeti Park területén a föld alá vezették a középfeszültségű hálózatot a túzokok és más nagytestű madarak szabad vonulásának biztosítására. Több mint hét kilométer hosszan Mosonszolnok és Újrónafő között cserélték a légvezetékeket földkábelekre.

A mintegy 265 millió forint összköltségű madárvédelmi munkálatok a Magyarországon és Szlovákián átívelő Danube InGrid programban valósultak meg, részben európai uniós forrásból, részben az E.ON Hungária Csoport finanszírozásában.

A Mosonszolnok-Újrónafő beruházással együtt már több mint 42 kilométeres, a túzokok élőhelyét érintő szakaszon lett akadálymentes az égbolt, így a védett madarak zavartalanul repülhetnek. Az eddig megvalósított beruházások összértéke közel egymilliárd forint.

Kapcsolódó
Szárnyra kelt a hétszázadik mentett tojásból keltetett túzokcsibe Dévaványán
A hazai túzokállomány fele mentett tojásokból kelt ki.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik