Svéd feleséget kapott a debreceni uhu

Bella Svédországból érkezett a hároméves hím Elmo párjának, aki már el is fogadta új hitvesét.

Az új jövevény igencsak szófogadó, gondozója a nevén szólongatva és füttyel hívogatta a tojót, Bella pedig hallgat a nevére, hiszen előző otthonában rendszeresen végeztek vele tréningeket. Ezeket Debrecenben is folytatják, és a látogatók is megnézhetik majd – írta a Dehír.

A kilencéves uhu jól viselte a beszoktatási időszakot, Elmo, a hároméves hím már el is fogadta párjának az új jövevényt, közös röpdében lehet látni őket.

Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének teljes jogú tagjai vagyunk 1994 óta, és ennek a szövetségnek a tagja Svédország legkomolyabb állatkertje Kolmårdenben. Régi a kapcsolat a kollégákkal és ennek köszönhetően a tréningezett, Bella névre hallgató tojó érkezett hozzánk, akiről tudjuk, hogy már rakott tojást, tehát tapasztalt anya. A feladat az, hogy itt az uhu állományt Magyarországon is tovább bővítsük

– mondta el a lapnak Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Az Európa és Ázsia nagy részén megtalálható uhu, más néven nagy fülesbagoly (Bubo bubo) a világ egyik legnagyobb termetű bagolyféléje és éjszakai madara. 12 alfaja közül talán a legszebb és leggazdagabb mintájú tollazattal az immár Debrecenben is látható európai uhu (Bubo bubo bubo) rendelkezik.

Valódi csúcsragadozó, étrendjének jelentős részét 200 gramm körüli kisemlősök teszik ki, de olykor a magánál kisebb termetű ragadozó madarakat is elejti. Magányosan élő faj, de párja mellett élethosszig kitart, és évről évre ugyanazt a költőhelyet keresi fel. Saját fészket nem épít, tojásait védett sziklakiszögellésre vagy üreg aljába rakja, ritkább esetben pedig más ragadozó madarak fészkét foglalja el.

A vadászat, a fakivágás, a rovarirtók okozta mérgezések, valamint a gépkocsikkal és a villanyvezetékekkel való ütközések miatt egyedszáma megritkult, ezért a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján. Hazánkban fokozottan védett, természetvédelmi értéke 500 ezer forint.

Kapcsolódó