Mozaik

Beütött a bodzabaj, nem éri meg leszedni a termést

Getty Images
Getty Images

A Covid-világjárvány ideje alatt immunerősítő hatása miatt megnőtt a kereslet a bodza iránt. Ennek hatására az elmúlt három évben sokan telepítettek a növényből, azok a területek mostanában fordulnak termőre.

A kereslet azonban visszaesett, írja a Kisalföld. Míg 2021-ben 600–800 forintot fizettek kilójáért a felvásárlók, mára örülnek a termelők, ha 100 forintot kapnak érte.

A lap riportja szerint az alacsony árszabás miatt akadt olyan termelő, aki fennhagyta a termést, mert ebből az árból nem tudta fedezni a szüretet és a szállítást. Sőt, van olyan gazda is, aki felszámolja a bodzáskertjét.

Kovács Zoltán Koroncón 30 hektáron termel bodzát. Mint mondta, végeztek a betakarítással, az idén a bodzatermés 110 tonna lett.

Ez fele a tavalyinak, amit a júniusi hideg hajnaloknak tudunk be. A felvásárlási ár nagyon alacsony, 100 forintos kilónkénti áron értékesítettük a termést egy gyümölcslégyártó cégnek. Azért nem hagytuk a bokron a bodzát, mert évek óta visszajáró erdélyi dolgozóink vannak, akiknek munkát kellett adni, illetve a veszteséget is csökkenteni akartuk. Így a ráfordított költséget talán sikerült visszanyernünk. Bízom benne, hogy a következő években lesz kereslet a bodzára, és eléri a minimum 150 forintos kilónkénti árat

– magyarázta a vállalkozó.

De nem mindenki ezt az utat választja. A lap példaként említi, hogy a győrszentiváni Nagy család gyümölcsösében bár minden törődést, tápanyagot megkap a 2,5 hektárnyi bodzás, amin 30 tonna gyümölcs termett, idén a tulajdonosok úgy döntöttek, nem szedik le. A koroncói Ódor Tamás 5 hektáron termel bodzát, neki sem éri meg bérmunkásokat megbízni, így a családtagokkal oldották meg a betakarítást.

Kapcsolódó
Gyógynövények, melyeket ősszel érdemes begyűjteni
Nyáron a gyógynövények szerelmesei a virágokat kutatják fel és gyűjtik össze, ősszel a bogyók, magok és a gyökérzet az, ami begyűjtésre vár.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik