Mozaik

Kiéhezett vadak ostromolják a cseszneki várat

Amberger Dániel
Amberger Dániel
Izgalmas kisfilmet is készítettek a hívatlan vendégekről.

A cseszneki várban mindig történik valami, a közelmúltban például korszerűsítették az erődítmény biztonsági rendszerét. A mozgásérzékelőkkel ellátott kameráknak hála a “várvédők” már pontosan tudják, mikor lép be valaki a falakon belülre.

A kamerák tanúsága szerint miután bezár az erődítmény, más fajta vendégek lepik el a várat.

A várat rengeteg kutya látogatja – hiszen állatbarát hely -, és a nálunk vendégeskedő kutyusok szorgosan „jelölgetnek”. A kutyák nyomait a rókák rendszerint leellenőrzik. Az is előfordult, hogy „aknákat” találtunk a látogatóközpontban. A kamerafelvételek visszanézésénél pedig hamar kiderült, hogy a tettesek a görények voltak. Egyik alkalommal egy borz is meglátogatott minket

– mesélte a várkapitány a Sokszínű vidéknek.

Amberger Dánielnek az egyik éjszakai felvételen feltűnt, hogy valaki felfelé igyekszik a várhoz vezető úton. Kutyának túl kicsi, macskának túl nagy volt a sötét teremtmény. A betolakodó egy borz volt, aki esti körútja során felnézett a várba, de miután falnak ütközött, megkerülte az akadályt és távozott.

Amberger Dániel

A csesznekiek még novemberben kihelyeztek egy madáretetőt a Várkisasszony rózsakertjébe, amiből előszeretettel majszolnak a szárnyasok. A cinegeféléken kívül csuszka, szajkó, valamint varjak is gyakran látogatják a várat.

Amberger Dániel

A napokban újabb izgalmas eset történt a bakonyi várban. Aznap éppen olvadni kezdett a hó és köd terült a falura. Amberger Dániel arra gondolt, felmászik a vár egyik támpillérére, hogy egy szép fotót készítsen a pompás panorámáról.

Ahogy felmásztam, vaddisznók egy csoportját vettem észre a várfaltól néhány méterre, hangosan csörtettek a bokrok között. Valószínűleg tőlem ijedtek meg, és nagy robajjal elszaladtak. Csalódott voltam, hogy nem tudtam őket lefilmezni, de később, jóval távolabb ismét megpillantottam őket. Akkor szembesültem a ténnyel, hogy nem három vaddisznót ijesztettem meg, hanem legalább hatot. Az iszkolásukról sikerült filmet készítenem, aminek külön érdekessége, hogy a pataknál, amelyet érintettek, éppen három őz legelészett, akiket a disznók vágtájukkal elriasztottak

– idézte fel a szemfüles lokálpatrióta.

Dánieltől megtudtuk, hogy őzet is gyakran látni a várnál. Mikulás napján a strázsamester nagyon szemfüles volt, hiszen a hóban sikerült lencsevégre kapnia egy várba tévedt őzet.

Kapcsolódó
Alpin technikával rögzítette egy szerzetes a cseszneki vár feszületét
Formás fémkereszttel gazdagodott a cseszneki vár.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik