Völgyvárosi pillanatok egy fiatal fotós szemével

Hegedűs Márk eddig több mint 350 ezer fotót készített több mint 3 ezer eseményről.

A napokban nyílt meg és július végéig látható Hegedűs Márk „Egy objektív, számtalan pillanat” című fotókiállítása a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban.

A fiatalember 2023-ban rendezett első tárlatát követően rövid időn belül jelentkezett újabb képeinek válogatásával, melyeken megelevenednek az elmúlt hónapok salgótarjáni színházi előadásai, koncertjei, sporteseményei, kiállításai és a jeles ünnepeinkhez kötődő rendezvények.

hegedűs márk

A kiállítás különlegessége abban rejlik, hogy a kiváló fotós mellett másokról is szól: azokról, akik az adott rendezvény, program lebonyolításán dolgoztak, valamint a közönségről is, hiszen nekik és értük szervezzük a programokat, próbáljuk színessé tenni Salgótarján mindennapjait

– mondta a tárlat megnyitóján Balogh Katalin, a Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont ügyvezető igazgatója.

A Salgótarján – ahogy népszerű nevén is említik: a völgyvárosban – élő fiatal fotós eddig több mint 350 ezer fotót készített több mint 3 ezer eseményről.

A fotóra kattintva képgalériánkban megtekinthetők az „Egy objektív, számtalan pillanat” című fotókiállításon látható alkotások.

Kapcsolódó
Azahriah és a nyári völgyvárosi fényfoszlányok
Egy fiatal salgótarjáni fotós képei a borongós őszi napokon a mögöttünk hagyott nyár emlékezetes pillanatait mutatják be.