Mozaik

Túl olcsó a tojás a tojásszövetség szerint

Getty Images
Getty Images

A tojásszövetség szerint az elmúlt időszakban annyit csökkent az étkezési tojás ára, hogy az már veszélyezteti a termelés fenntarthatóságát.

A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, mivel a termelési költségek csökkenésére nem lehet számítani, ősztől áremelésekre lesz szükség a tojáspiacon. Ezt indokolhatja az is, hogy a termelőknek a következő időszakban kell megvásárolniuk, illetve lekötniük takarmányszükségletük nagy részét, amelynek beszerzési és finanszírozási költségei a szélsőséges időjárás miatti terménydrágulás hatására érzékelhetően emelkedhetnek – tették hozzá.

A szövetség szerint a tojástermelők helyzetét rontja, hogy a kormány hiába helyezte hatályon kívül a közelmúltban azokat a rendeleteket, amelyek szabályozták a kínálattal és az árképzéssel kapcsolatos kereskedői magatartást, a fogyasztói tojásárak ennek ellenére sem nőttek.

Így az a helyzet állt elő, hogy a termelői árak csökkenésével a kereskedők hasznát tulajdonképpen az állattartók fizetik meg

– vélekedett a szövetség.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az árak jelentős ingadozása egyértelműen káros a hazai tojásszektorban. Ezért minden ágazati szereplő érdekeit az szolgálná, ha a termelők és a kereskedők között olyan hosszú távú megállapodások születnének, amelyek hullámzás helyett árstabilitást teremtenének és garantálnák a hazai termelés kiegyensúlyozottságát a tojáspiacon – összegezték.

Arról korábban itt írtunk, hogyan ellenőrizhetjük a tojás frissességét. És azt is könnyen megállapíthatjuk, hogy valóban házi tojást árulnak-e a piacon.

Kapcsolódó
Hamarosan eltűnik a barna héjú tojás a német boltokból
Jobban megéri más fajtára váltani.
Olvasói sztorik