Mozaik

Idén új iránnyal bővül a hungarikum program

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
Tizennegyedik alkalommal hirdették meg a hungarikum pályázatot.

Idén új célterülettel bővül a hungarikum pályázati felhívás – közölte az Agrárminisztérium.

Tizennegyedik alkalommal hirdeti meg a hungarikum pályázatot az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság. Az idei kiírás 650 millió forintos keretösszeggel négy célterületet támogat, köztük egy újat is: a népzene és a néptánc világához kapcsolódó kezdeményezések is bekerültek a támogatott tevékenységek közé.

A hungarikum pályázat célja, hogy erősítse a nemzeti értékeink gyűjtését, megőrzését és népszerűsítését. Idén négy célterületre lehet pályázni: az elsőben hazai és külhoni pályázóknak elektronikus és nyomtatott kiadványok, fényképsorozatok, filmek készítésére, új honlap létrehozására, meglévő honlap fenntartására és fejlesztésére, rendezvények megvalósítására 520 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre. Szintén ennek a pillérnek a részeként igényelhető forrás a településre jellemző jelképeknek, szimbólumoknak a településkép arculatába való beillesztésére, felhasználására, azok láthatóvá tételére – írták a közleményben.

A második célterületen 78 millió forint keretösszeg adott – általános iskola felső tagozatos és középiskolás diákok részvételével – vetélkedők szervezésére az identitástudat megerősítése és a hagyományőrzés ápolása érdekében.

Fontos, hogy a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrája, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, alkalmazása által ünnepeink és hétköznapjaink részévé váljon, és hordható kollekciók készüljenek, ezen törekvések pedig 22 millió forinttal támogathatók a harmadik célterületen – ismertették.

Hangsúlyozták, egy új, IV. célterület válik elérhetővé idén, mégpedig a “Határon túli nemzetrészek kulturális együttműködése a népzenéhez, a néptánchoz és a népi tárgyi kultúrához kapcsolódó nemzeti értékek kölcsönös megismertetése céljából” címmel.

A 30 millió forintos keretösszegű pillérben Külhoni Nemzetrész Értéktárat működtető szervezetek nyújthatnak be pályázatot. A forrással olyan kulturális rendezvények támogathatók, amelyeken a magyarországi és külhoni nemzetrészek népzenei és néptáncegyüttesei, művészei közös fellépésen keresztül mutatják be, hogyan jelenik meg művészetükben a Hungarikumok Gyűjteménye, illetve az egyes értéktárakban szereplő nemzeti értékek (például a magyar citera, a tárogató, a népi tárgyi kultúra, hímzések stb.).

Érdemes tudni, hogy valamennyi célterületnél működési támogatásnak nem minősülő, egyszeri, vissza nem térítendő támogatás igényelhető. A támogatás intenzitása 100 százalék, vagyis nem szükséges önrészt biztosítani. További fontos információ, hogy a pályázatok benyújtásának sorrendje nem számít. A pályázati felületen május 7-én 12:00 órától lehet regisztrálni, kitölteni a pályázati adatlapokat, illetve a mellékleteket feltölteni. A pályázatok véglegesítésére május 20-án délelőtt 10:00 órától van lehetőség. Amennyiben a már véglegesített pályázatok támogatási igénye eléri az adott célterület keretösszegének 150 százalékát, a pályázati felület automatikusan, de leghamarabb a nyitási napon (2025. május 20-án) 14.00 órakor lezárul és további pályázat véglegesítésére, benyújtására nem lesz lehetőség – tájékoztatott az AM.

Korábban beszámoltunk róla, hogy összefogással segítik a hungarikum kutyafajták fennmaradását, ingyenessé válik a hungarikumnak választott kutyafajták törzskönyvezése és fesztivállal népszerűsítik a szegedi papucsot.

Kapcsolódó
A szegedi paprika egy része nemcsak nem szegedi, de nem is magyar
Érdemes végigböngészni a csomagolást vásárláskor.
Olvasói sztorik