A saját kezűleg készített dekoráció és csomagolás bájával és szépségével a legszebb készen vásárolt csomagolóanyag vagy dekorációs tárgy sem veheti fel a versenyt, nem is beszélve a készítés közben átélt örömteli pillanatokról.
Papír
A csomagoláshoz és dekoráláshoz egyaránt a legegyszerűbb alapanyag, és minden háztartásban jelen van valamilyen formában, vagy könnyen beszerezhető: a papír.
Kis kreativitással rengeteg dolgot hozhatunk létre ebből az egyszerű hozzávalóból. Vághatunk ki belőle kis 3 D-s fenyőfákat, hajtogathatunk belőle csillagokat, ezeket fel is fűzhetjük zsinórra, és ráakaszthatjuk a függönyre vagy a karnisra.
Kartonpapírból akár karácsonyfa is készíthető. Nem kell hozzá más, csak öt darab dekorkarton, akár zöld vagy piros is lehet, ha a fehéret túl egyszerűnek találjuk. Kis kézügyességgel készítsünk öt gúlasablont a papírból. Rajzoljunk fel három egyenlő szárú háromszöget (egy trapézt formáz majd, a középső háromszög pedig csúcsra állított lesz) a papírra és négy fület az oldalaira. Sniccerrel vágjuk ki, a háromszögeket hajtogassuk össze gúlává, majd a füleknél ragasszuk össze. A legalsó gúla legyen 50, a következő 40, a második és a harmadik 30, a legfölső pedig 20 cm-es oldalhosszúságú.
Illatos alapanyagok
Az ünnep sokak számára elképzelhetetlen a fűszeres fahéj, az üde narancs illata nélkül. Ha egy mécsest üvegpohárba állítunk, kívülről díszíthetjük egymás mellé rendezett, felragasztott vagy masnival rögzített fahéj rudakkal. A narancs héjából önálló mécsestartót is készíthetünk. Emeljük ki a narancs belső részét, miután kettévágtuk a gyümölcsöt. Vigyázzunk arra, hogy a héj sértetlenül egyben maradjon. Szárítsuk így néhány napig, majd tegyünk bele egy kanócot, és öntsük tele a kiszárított héjat felolvasztott viasszal. Vigyázzunk, hogy a kanóc végéből elegendő maradjon a meggyújtáshoz.
Ajándékcsomagolás
A csomagolás is az ajándék része, a megajándékozott első benyomását, tetszését vagy nemtetszését ez alapozza meg. Érdemes tehát erre a külsőségre is odafigyelni kicsit.
Az egyszerű fehér csomagolópapírt is feldobhatjuk, ha tustollal fenyőfát, csillagot rajzolunk rá. A merészebbek próbálkozhatnak bonyolultabb mintákkal is, vagy használhatnak kész sablonokat is erre a célra. Formalyukasztóval figurális díszeket is készíthetünk, amelyeket aztán felragasztjuk a csomagolásra, egy-két fahéjrúd, fagyöngy vagy akár kisebb fenyőtoboz kíséretében.
A filc is jó alapanyag, a kreatívabbak és nagyobb kézügyességgel rendelkezők akár „mikulászoknit”, fenyőfát is varrhatnak belőle, amibe aztán csak bele kell tenni az ajándékot.
Váltsunk tasakra vagy dobozra
Hazánkban egy átlagos ember évente 500 kg szemetet termel, amiből a karácsony jócskán kiveszi a részét. Tegyük idén egy apró döntéssel zöldebbé és olcsóbbá az ünnepet anélkül, hogy megerőltetnénk magunkat. A legegyszerűbb, amit idén karácsonykor tehetünk, hogy zöldebbé tegyük az ünnepet, hogy dobozra vagy tasakra váltunk csomagolópapír helyett. Nagyjából 50 ezer fát menthetünk meg évente így. Csak Angliában annyi csomagolópapírt használnak fel az ünnepekkor, amivel kilencszer körbetekerhetnénk a Földet, de mi magyarok is becsomagolhatnánk az Egyenlítőt kétszer.
Egy online kutatás szerint a megkérdezettek 98%-a fontosnak tartja a csomagolást. Nem baj, ha csomagolunk, csak tegyük okosan! A válaszadók harmada díszdobozba vagy ajándéktáskába rejti a meglepetéseket idén karácsonykor, melyek kiváló alternatívái a csomagolópapírnak, hiszen újra lehet őket használni és ugyanolyan csinosan mutatnak a fa alatt, mint a csomagolt ajándékok.
Kiemelt kép: Pixabay