Johan ORDONEZ / AFP
Otthon készült

A világ legkülönlegesebb pizzériájában egy vulkán a sütő

Mario David García Mansilla guatemalai szakács a földrengésre ébredt, majd meglátta a háza fölött röpködő tűzgömböket. 2010. május 27-én a Pacaya vulkán hatalmas erővel tört ki, a fiatalember pedig azt tette, ami ilyenkor logikus: megkereste a kocsikulcsát és távozott a lakásból, majd felvette a barátait. Aztán olyat tett, ami ilyenkor teljesen illogikus: elkezdett a vulkán irányába haladni, írja az Atlas Obscura.

Ahogy közeledtek a csúcs felé, az ég vörösben izzott. A vulkántól egy kilométerre parkoltak le.

Az első, amit ilyenkor érzel, az a hőség, mintha egy szaunába lépnél be. A zaj pedig mint egy vadászgépé, fülsüketítő

– emlékezett vissza.

Kapcsolódó
Padlizsánpizza, a nyári receptek receptje
A pizzafajta, amiből bármennyit elfogyaszthatsz úgy, hogy egy dekát sem hízol.

Nem félt, és ekkor el is döntötte, soha nem hagyja el a 16 ezres lakosságú San Vicente Pacaya városát. Ez egyike a Guatemala legaktívabb vulkánja körül fekvő 21 településének.

Tíz évvel később már nemcsak ott lakik, hanem valósággal összhangban él a vulkánnal. A 34 éves séf volt az első, aki a Pacaya füstölő láváján kezdett el pizzát sütni. Nem hétköznapi étterme, a Pizza Pacaya két másik embert alkalmaz.

Johan ORDONEZ / AFP

A Pacaya egyébként általánosságban véve egy barátságos vulkán, a legtöbb kitörése során a láva rendkívül lassan folyt ki belőle, ami igazi turisztikai látványossággá változtatta azt. Naponta akár 300 turista is ellátogat ide.

A 2010-es veszélyhelyzet után Garcia többször is megmászta a vulkánt, hogy megnézze, mi van odafönt. Egyik látogatása során az idegenvezetők pillecukrot égettek a vendégeknek.

Akkor kattant be valami

– mondta.

Eleinte steakkel és csirkével próbálkozott, de realizálta, hogy túl sok körettel kellene felmásznia a vulkánhoz. Körülnézett, és több hatalmas barlangot is látott, ahol még izzott a láva. Ekkor jött az ötlet, hogy miért nem használja azokat pizzasütőként?

Johan ORDONEZ / AFP

Ki is próbálta, de az első pizzája teljesen odaégett. Néhány nap múlva visszament és elkészített újabb három pizzát, melynek feltétjei a mai napig változatlanok: paradicsomszósz, reszelt sajt és húsfalatok. Egy megint leégett, de kettőt aranybarnára sülve vett ki a sajátos sütőből. Azt gondolta,

aranyat tartok a kezeimben!

Végül csak 2019-ben nyitotta meg az éttermét. Jellemzően csak előrendeléseket fogad, így pontosan tudja, mennyi alapanyagot kell felvinnie a vulkánhoz, de azóta is töretlen népszerűségnek örvend, sohasem unatkozik.

Garcia egyébként nem az első ember a földön, a ki láván sütöget. A vulkanológusoknak tulajdonképpen rituáléja, hogy így főznek kávét vagy tükörtojást. A pizzával viszont magasabb szintet képvisel.

Johan ORDONEZ / AFP
Kapcsolódó
Hinta a világ peremén
Rengetegen keresik fel a világ minden pontjáról a csendes tehénlegelőt a hinta miatt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.