2021-ben a sombereki virágméz Baranya megye méze

Az idei mézversenyre 70 mintával neveztek a baranyai méhészek.
Kapcsolódó cikkek

Az elmúlt hétvégén hatodik alkalommal rendezte meg a Baranyai Mézes-Mázas Napot a Pécsi Méhész Egyesület, melyen kihirdették a 2021-ben megválasztott Baranya megye mézét is, írta a Bama.

Kapcsolódó

A programra a szentlőrinci rendezvénycentrum területén került sor, ahol kiemelt figyelmet kaptak a helyi méztermelők és termékeik azzal a szándékkal. hogy tudatosítsák a megyében élőkkel: rövid ellátási láncokon keresztül, tudatosan vásároljanak, keressék a helyben előállított minőségi termékeket.

Az idei mézversenyre 70 mintával neveztek a baranyai méhészek. A szervezők virág, akác és hársméz kategóriában hirdettek eredményeket.

Virágméz kategóriában első helyen Bohuny Tibor selyemfű méze végzett, hárs kategóriában Nagy Dezső mézét találta a zsűri a legjobbnak, míg akácméz kategóriában Bohuny Tibor mintája lett a legjobb

– olvasható a portálon.

Baranya megye méze 2021-ben a sombereki Reith Méhészet virágméze lett.

A rendezvényen elhangzott:

a Villányi Borvidék bővíteni kívánja a védjegyes termékeinek sorát. A dél-baranyai térségből pályázók közül a harkányi Báthori István gesztenye és akácméze elsőként kapja meg a Siklós-Villányi Borút, a Villányi Borvidék védjegyét.

A borút és a méhészek együttműködése a Villányi Borvidék és az Ormánság összesen 86 települését érinti.

Kapcsolódó
Hivatalosan is a méhek a legfontosabb élőlények a Földön
Az Eartwatch Institute mondta ki az igazságot.