A főzés, az ételek, a gasztronómia mindannyiunk életének része. Van, aki a gyorsan, könnyen elkészíthető ételekre esküszik, más a szabad tűzön készültek ízét szereti. Van, aki kemencében, más modern, forró levegős sütőben süt. Van, aki mindent beletesz, más pedig mindent kihagy az ételéből. Az ízlések egyértelműen különböznek, egy azonban mindenkinél megegyezik: az étel szeretete.
A közösségi médiának hála manapság látókörömbe került egy csoport, ahol a tagok nyílt tűzön, cserépedényben készítik el az ételeket. Felébredt a kíváncsiságom, így megkértem a csoport egyik alapítóját, Kuzma Bernadettet, meséljen nekem a cserépedényben való főzés titkairól, az így készült ételekről. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy így egy vasárnapi ebéd is elkészíthető.
Gyerekkoromban anyukám, nagymamám cserépedényben készítették az ételeket. Még ma is látom lelki szemeim előtt a sparhelten rotyogó ételeket, érzem az illatukat. Cserépimádatom egyértelműen gyerekkoromból ered. Felnőve szerettem volna a lehető leghitelesebben elkészíteni anyukám, nagymamám receptjeit, így kezdtem el én is cserépedényben főzni
– mondta érdeklődésünkre.
A Sütés-főzés népi cserépedényben csoportot 2020-ban álmodtuk meg Markos Ervin fazekasmesterrel. A célunk az volt, hogy a cserépedényeket visszavezessük a konyhákba, hogy sütés-főzés alkalmával ezek a fantasztikus edények ne dísztárgyként „porosodjanak” a konyhaszekrényeink tetején. Csoporton belül tanácsokat, praktikákat, tapasztalatokat cserélünk, hogy az ételek finomabbak, az edények kihasználhatóbbak legyenek. Itt mindannyian tanulhatunk, recepteket cserélhetünk, bátran kérdezhetünk egymástól.
Hogyan képzeljük el, mindig nyílt lángon készülnek cserépben az ételek?
Kemencében, sparhelten, sütőben, gáztűzhely gázlángján teljes lángelosztó használata mellett vagy szabadtéren nyílt tűznél is használhatunk sütés vagy főzés során cserépedényt. Azonban tisztában kell lennünk azzal, milyen fajta a cserepünk. Vásárlás alkalmával a fazekas mesterek útmutatót adnak, ha előre elmondjuk, hol, milyen terveink vannak az edénnyel.
Létezik agyagos, samottos, mázas, mázatlan cserép, ezek közül bármelyiket használhatjuk., de minden cserépedény használatakor van pár tanács, praktika, melyet nem árt betartani.
Elmondanál nekünk ezek közül néhányat?
- Talán a legfontosabb, legyünk tisztában azzal, hol használhatjuk a cserépedényt, és az miből készült. Ezekről tájékozódjunk főzés előtt, vagy már akkor, mielőtt megvesszük magát az edényt.
- Fontos szabály, hogy a cserépedényben mindig maradjon legalább 2 ujjnyi hely a sütés-főzés során.
- Aki cserépedényben készít ételt, legyen tisztában vele, hogy agyagos cserépedényt kizárólag sütőben használjunk, samottos cserépedényt használhatunk kemencében, sparhelten, gáztűzhely gázlángján teljes lángelosztó használata mellett, vagy akár szabadtéren nyílt tűz mellett közelében is.
- Jó tudni azt is, hogy a mázas cserépedényt használat előtt nem kell beáztatni.
- A meleg cserépedényt mindig fa felületre helyezzünk, különben elrepedhet, de a cserépedénynél a nem megfelelő folyadék utántöltés is a cserép elrepedéséhez vezethet.
- Hideg folyadékot sose öntsünk meleg cserépbe!
- A cserépedényt használat után, száradáskor mindig hagyjuk teljesen megszáradni.
- Tárolásnál figyeljünk oda, hogy az edények jól szellőző helyen, fedő nélkül legyenek.
Megosztanál velünk egy receptet?
Egyik legkedveltebb cserepes receptem a csoportból, szabadban tűz mellett: a sokác bab. Elkészítése, hozzávalók edény méretétől függően:
- 1/3 rész sertés comb,
- 1/3 rész füstölt csülök,
- 1/3 rész előző estétől beáztatott bab,
- répa, zöldség, vöröshagyma, fokhagyma,
- só, bors, őrölt paprika, zellerzöld…
A húsokat felkockázzuk. A babot, zöldségeket, húst beletesszük az edénybe. Annyi mehet bele, hogy a cserép nyakától 3-4 ujjnyi hely maradjon szabadon. Felöntjük vízzel, majd a cserépedényt a parázs mellé helyezzük. Fontos, hogy a parázs/tűz csak az egyik oldalát érje az edénynek. Úgy helyezzük el, hogy érje a hő, de a nyílt láng ne. Összeforraljuk, forráskor mehet bele a pirospaprika, majd a továbbiakban ízlés szerint a só, és a fűszerek. Ha a bab, hús megpuhult, az étel fogyasztható.
Ennél a főzési módszernél a működési elv, hogy a hő egyik oldalról éri csak az edényt, így a benne lévő folyadék cirkulál. Fontos, hogy kizárólag samottos cserépedény használható erre a célra!
Ha valaki kedvet kapott, szeretettel várjuk a csoportunkba, és természetesen a cserépedény rajongókat, használókat, vagy leendő cserepeseket is.