Otthon készült

Egy napra kitárulnak a kisüzemi sörfőzdék kapui

A programnak ezúttal is lesz hivatalos sörtípusa, amely 2022 tavaszán a witbier.

A kisüzemi sörfőzésre, a sörstílusok változatosságára és a helyben készülő termékekre hívja fel a figyelmet a Nyitott Főzdék Napja, amelyet május 21-én, immár negyedik alkalommal rendeznek meg. Országos, ingyenes program keretében sörkóstolókkal, főzdebemutatókkal és színes programokkal várják a magyar kisüzemi sörfőzdék a sörkultúra iránt érdeklődőket. A Nyitott Főzdék Napjához a sörfőzdék java csatlakozott.

Kapcsolódó
Két év után visszatér a világ legnagyobb sörfesztiválja
A pandémia a sör szerelmeseinek is betett.

A csatlakozó főzdékben a kóstolás és sörvásárlás mellett lehetőség lesz az üzemek működésének, a sörkészítés folyamatának, illetve a sör alapanyagainak megismerésére. A résztvevők közül több sörfőzde is bemutat új söröket, és lehetőség lesz egyéb, helyben készült termékek kóstolására is.

A Nyitott Főzdék Napját 2020 őszén szerveztük meg először, így próbálva segíteni a fő bevételi forrásaiktól, a koronavírus járvány első hulláma miatt eleső sörfőzdéket. A rendezvény sikerét bizonyítja, hogy immár negyedszer lesz lehetősége a sörszeretőknek bejárni kedvenc sörfőzdéiket, és akár a sörmesterekkel is megismerkedni

– mondta Knap Gábor, a Nyitott Főzdék Napja főszervezője.

A programnak ezúttal is lesz hivatalos sörtípusa, amely 2022 tavaszán a witbier, vagy más néven a belga búzasör. Ez a többszáz éves sörfajta igen jellegzetes ízvilágú, amelyet elsősorban a speciális sörélesztőnek és a főzéskor fűszerként használt koriandernek és a szárított narancshéjnak köszönhet. A típust előszeretettel készítik a magyar kisüzemi sörfőzdék is, olykor egyéb fűszereket is felhasználva hozzá. A Nyitott Főzdék Napján a belga búzasörök megkülönböztető matricákat kapnak, így a látogatók könnyen azonosíthatják őket.

A Nyitott Főzdék Napja programjain a részvétel ingyenes, a fogyasztásért, illetve a kóstolókkal egybekötött főzdelátogatásért kell fizetni. A résztvevő sörfőzdék listája a nyitottfozdek.hu oldalon érhető el.

Kapcsolódó
Kiderült, hogy már 9 ezer éve itták a sört
Egy új tanulmány szerint kilencezer éve elkezdődött a sörkészítés Kínában, ezer évvel korábban az eddig véltnél.