pixabay
Otthon készült

Először rendezik meg a csokifagyi napját az országban

Június 7-én 12 megyében lesz lehetőség féláron nyalni a csokifagyit.

Idén első alkalommal hagyományteremtő jelleggel rendezik meg a csokifagyi napját Magyarországon, igazodva a nemzetközi naphoz, ugyanis évek óta ezen a napon ünneplik a csokoládé ízű fagylaltot a világ más helyein.

Kapcsolódó
Ebből a fagyiból nem hiányzik az erdő és a mező íze
A dunaföldvári Marcipán Cukrászdában készült.

A Szeretem a csokit blog csapata azaz Kovács Ádám és Kovács Gergely idén a csokifagyi napjával igazodott a nemzetközi naphoz. Remélik, hogy mindenki eszik 1 gombóc csokoládé fagyit, ami máig a legkedveltebb TOP 5 íz egyike.

Ezen a napon legalább ötvenszer szerez örömet a csokoládé fagyi azoknak, akik vesznek egy gombóccal, ugyanis kutatók szerint legalább 50 alkalommal nyalunk bele egy gombóc fagyiba, mire az elfogy.

pixabay

Pontosan ennyi, azaz 50% kedvezményt kapnak a fagyizóktól azok, akik ezen a napon ellátogatnak a csokifagyi napjához csatlakozó fagyizókba.

Ezen a napon féláron ehetünk a csoki fagylaltot. Összesen 12 megyében lesz lehetőség a kedvezményes fagyi vásárlásra. Azonban csak a helyben fogyasztott fagyira érvényes az ajánlat.

A csokifagyi napjához csatlakozott fagyizók és cukrászdák is fontosnak tartják a jó minőségű alapanyagok használatát és a vevők egyedi igényeit. Ezért is van már vegán és cukormentes fagyi is több csatlakozónál.

A kezdeményezéshez nem csak cukrászdák jelentkeztek, hanem egy nagy áruházlánc, az Auchan több, mint 10 üzlettel.

A fagyizók listája a Facebook eseményben lesz elérhető a csokifagyi napján, azaz június 7-én.

Kapcsolódó
Új ízekkel rukkolt elő a világbajnok magyar fagylaltkészítő
Itt az április, lassan tehát indul az idei fagyiszezon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.