Otthon készült

Zöldségekből is készülhet pörkölt bográcsban

De még milyen finom! Az alapja készülhet hüvelyesekből vagy tökfélékből, kerüljön bele gyökérzöldség és itt is készítsünk sűrű pörköltalapot!

És akkor lássuk a részleteket, illetve egy kis magyarázatot is a gasztrokaland előzményeiről.

A történet itt is, mint minden húsmentes receptünknél a család és a baráti kör vegetáriánus szekciójának köszönhető. Évekkel, inkább évtizedekkel ezelőtt a Tisza-partra szerveztünk egy kisebb összejövetelt, és, ahogy számolgattunk, kiderült, hogy a vega csapat is több fővel képviselteti magát. Mivel azonban csak egy bográcsunk volt, adta magát a merész ötlet: legyen borsópörkölt.

Az interneten sok recept megtalálható már ezen a vonalon, de akkoriban még kuriózumnak számított. Nagyon jól sikerült a sűrű, borsós ragú, amit ott, a szegedi folyóparton, a Laposon kenyérrel fogyasztottunk.

Később több fajta variációt is kipróbáltunk bográcsozások alkalmával, nagy sikere volt egy cukkinipörköltnek, amit tésztával ettünk. Most, nyár végén, kora ősszel a győri piacon szép vajbabot kaptam, így az alapot most ennek az egymásra találásnak köszönheti a legutóbbi bográcsozás. És akkor jöjjenek is a részletek!

Vajbabos zöldségpörkölt bográcsban

Hozzávalók:

Nálunk a zöldségpörkölteknek két alapkategóriája van: a hüvelyesek és a tökfélék. Lehet borsóból, babból, de akár lencséből is. A másik vonal pedig a tök, cukkini és patisszon hármas. Mi nem teszünk bele burgonyát, viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy egy kis gomba jót tesz az ízek harmonizálásnak, és nem tudtam ellenállni a kertünkben frissen leszedett cukkíninek sem (le is marad a fényképről), aki szomorúan meredt rám, hogy na most mi lesz? Íme a részletek:

  • 4 közepes fej hagyma
  • 4 paprika
  • 2-3 paradicsom
  • 3-4 szál répa
  • 200 gramm gomba
  • 500 gramm vajbab
  • 1 kisebb cukkini
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • olaj
  • bors
  • őrölt kömény
  • őrölt fűszerpaprika
  • friss bazsalikom
  • friss petrezselyem
  • 2 deci fehérbor
  • víz

Elkészítése:

Miután minden hozzávalót felvágtunk, pörköltalapot készítünk a bográcsban növényi olajon. Először a hagymát kezdjük dinsztelni, majd mikor már megpuhult, mehet rá a paprika és pár perc múlva a paradicsom is. Ilyenkor megsózzuk, hogy hamarabb levet engedjen, és most jön az egyik trükk. Ezt Szél Tamástól, Magyarország világbajnok szakácsától lestem el.

Elmondása szerint van, mikor egy-két órát is eljátszik a pörköltalappal, hogy tökéletes sűrűségű szaftot kapjon, ez pedig egy zöldségalapú pörköltnél döntő lehet. Gyakorlatilag mindig visszapárolja a hagyma-paprika-paradicsommixet egészen az olajig és felönti folyadékkal újra, majd ismét visszapárolja. Ezt ismételgeti egészen sokáig.

Én most 30-40 percig csináltam, mikor belekerült az apróra vágott répa és sütöttem, pároltam ezt is. És a lényeg: fehér borral öntögettem fel, majd rászórtam az őrölt paprikát és befűszereztem, ilyenkor ment bele a fokhagyma (a petrezselyem a legvégén). Ment bele ezután a gomba, ami ismét adott neki levet, majd a vajbab és a végén a cukkini. Akkor készül el, mikor a répa és a vajbab puha, de nem főtt szét, van egy kis tartása. Tésztával, de leginkább galuskával az igazi.

Egy ilyen bográcsozás a nyár és az ősz harmóniáját teremti meg az ízek szintjén, érdemes kipróbálni a húsevőknek is, mert bizony élmény a zöldségek ilyen szintű füstös töménységébe belekóstolni.

Kapcsolódó
Mennyei páros: a sajttal töltött paradicsom és a vasi dödölle
Különleges vendégváró fogásnak is ajánljuk.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik