Virágzó vidékünk

2019 vadvirága a magyar zergevirág

Hazánkban 1982 óta védett, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.

Az Év vadvirága program keretében minden évben egy hazánkban vadon előforduló növény kerül a figyelem középpontjába. A 2010 végén magánkezdeményezésként indult internetes szavazást évek óta a Magyar Természettudományi Múzeum koordinálja. A legutóbbi évek közül 2016-ban a mocsári kockásliliom, 2017-ben pedig a hóvirág nyerte el az elismerő címet.

2018 vadvirága a kornistárnics
Három gyönyörűségből lehetett választani.

A program célja az ország több régiójában előforduló növényfajok széles közönséggel való megismertetése, melyek nem közönségesek, állományaik visszaszorulóban vannak és aktív védelmükért bárki tehet a programhoz kapcsolódó rendezvényeken, eseményeken, akár önállón is.

Az Év vadvirága 2019 címért – a mozgalom kuratóriumának döntése alapján – három szép és figyelemre érdemes faj versenyzett: a macskahere, a magyar zergevirág és a tündérfátyol. Szavazni 2018. december 31-ig lehetett.

A beérkezett szavazatok alapján az év vadvirága 2019-ben a magyar zergevirág (Doronicum hungaricum) lett, mely a szavazatok 47%-ával maga mögé utasította a tündérfátyolt (32%) és a macskaherét (21%) is.

Magyar zergevirág

száraz, nyílt tölgyesek, erdőszegélyek növénye, hazánkban elsősorban a Dunazug-hegyvidék környékén, leginkább talán a Vértesben, valamint a Mátrában és a Bükkben fordul elő. Máshol már kimondottan ritka, így a Mecsekben, a Mezőföldön és a Duna–Tisza-közén csak igen elszórtan található meg. Európában is csak kis területre korlátozódik: a Kárpát-medencén kívül a Balkán-félsziget keleti felén található meg elszórtan Észak-Görögországig.

Kiemelt kép: Magyar zergevirág – Fotó: Pixabay

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik