Virágzó vidékünk

Eltűnt egy itthon telelő fehér gólya

Nyoma veszett egy fiatal, első éves gólyának, aki még karácsonykor szállt le a Vas megyei Nagymákfán egy család udvarára, számolt be róla szerdán este a közelmúltban létrehozott Telelő gólyák – Gólyateleltetés nevű Facebook-oldal.

Mint a posztban írták, a porta lakója, Nagy Bernadett decemberben azonnal kerített a madárnak táplálékot, sőt, a település többi lakója is segített ebben. Idővel kiderült, hogy ugyanarról a gólyáról van szó, aki a pár kilométerre lévő Rábahídvégen is megjelenik mondhatni rendszeresen, és ott is segítőkre talált. A madár gyűrűs, 2018 nyarán jelölték Kőszegen.

Szépen alakultak a dolgok, a gólya kezdte megszokni a hozzátáplálást mindkét faluban. Ebben a fagyos, havas időben létszükséglet ez neki, hiszen még egy tapasztaltabb áttelelő is nehezen talál ennivalót, a hideg pedig gyengíti őt

– áll a bejegyzésben.

A helyieknek Márton András vadmadár-és kisállatmentő segít nekik, tanácsokkal látja el őket, Vanyó Zsuzsanna pedig folyamatosan tartja vele a kapcsolatot.

Közzétette: Bernadett Nagy – 2019. január 7., hétfő

 

A drámai fordulat az ünnepek után következett be, amikor egy felelőtlen kutyatulajdonos költözött a környékre.

A kutya szabadon kószál és hiába, hogy kölyök még, sikerült elijesztenie a tapasztalatlan madarat. Egy pár napja egyik településen sem sikerült megetetni. Állítólag látták Vasvár környékén is, de ma nem volt róla információ

– fogalmaztak.

A gólyabarátok arra kérnek mindenkit, ha valaki látja, jelezzen nekik. A mostani időjárás ugyanis a gólya vesztét okozhatja.

Hiába az összefogás, ha egy felelőtlen háziállat-tartó miatt a gólya veszélybe kerül

– zárták a posztot.

Arról, hogyan és mivel etethetjük az itthon telelő gólyákat, itt írtunk korábban.

1822. május 21-ig senki nem tudta, hová tűnnek a madarak télen
Aztán találtak egy nyíllal átlőtt gólyát.

A közösségi oldalon nem sokkal később közzétettek egy térképet is az ismert Magyarországon áttelelő fehér gólyákról, akik jelenlegi legjobb tudomásuk szerint heten vannak. Az ásotthalmi Matyi idén már nyolcadszor maradt itthon télire.

Fotó: Facebook / Telelő gólyák – Gólyateleltetés

A Kiskunlacházán élő madarat a napokban menteni is kellett, mert olyannyira legyengült, hogy már repülni sem tudott. Sikerült befogni, és a Fióka- és Madármentés dömösi mentőhelyére került.

Felhívják rá a figyelmet, milyen fontos szerepe van a lakosságnak, az állat- és természetvédő civileknek és a józan észnek az ilyen, és ehhez hasonló esetekben. Kiskunlacházának pedig külön köszönik, mert a képen látható lassító táblával, valamint kihelyezett itatókkal és etetőkkel segítették a fokozottan védett állatot.

Facebook / Telelő gólyák – Gólyateleltetés

Az itthon telelő gólyák száma egyébként a hétnél azért valószínűleg több, mert az MME adatai szerint 2014/2015-ös télen 29 gólya töltötte a telet hazánkban. Ezért kérik, amennyiben valaki egy általuk nem ismert áttelelő gólyáról, vagy az eltűnt madárról tud valamit, jelezze nekik privát üzenetben a Facebookon.

A férfi, aki 25 éve vigyáz egy gólyára és segít a fiókák felnevelésében
Az elmúlt tizenhat évben több, mint 50 fiókát neveltek fel.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik