Magas hegyek, dús lombú fák, lélegzetelállító vidék, és a tó, melynek neve borzongással tölt el mindenkit: Gyilkos-tó. De vajon miért ezt a nevet kapta? Véres tragédiák színtere talán?
Székelyföld legszebb tavának neve eredetileg Veres-tó (románul Lacul Roșu), egy természetes torlasztó a Keleti-Kárpátokban, azon belül a Hagymás-hegységben, Hargita megye északkeleti részén.
Egyes elméletek szerint a tó 1837-ben keletkezett, mikor a heves esőzések következtében a közeli 1378 m magas Gyilkos-kő hegyről lecsúszott a törmelék, és a Cohárd-patak, Likas-patak, Vereskő-patak, Lóhavas-patak, Juh-patak útját eltorlaszolta, ezzel felduzzasztva a vizet a szűk völgyben. Mások a tó keletkezését az 1838. január 11-i földrengéssel hozzák kapcsolatba.
A tó eredeti neve Veres-tó, amely feltehetően a színére utal, mely a a Vereskő-patak rozsdaszínű hordalékának köszönhetően olykor vörösben játszik.
A Gyilkos-tó nevet Orbán Balázs vitte a köztudatba. Még a tónál tett kirándulásának évében, 1864-ben előadást tartott az Erdélyi Múzeum-Egyesület III. közgyűlésén A Gyilkos taváról címmel. Néhány évvel később, 1869-ben, a Székelyföld leírásában helyesen állapítja meg a tó nevéről, hogy
… a Gyilkos-tó, így neveztetve a felette levő havasról.
Valóban, a Gyilkos-havas neve jóval régebbi a tó keletkezésénél, az okiratok már 1773-ban említik, mint a Lázár grófok birtokát „Gyilkos nevű Havas” formában.
Természetesen, mint minden misztikus tóhoz, a Gyilkos-tóhoz is kötődik legenda, mely így szó:
„Élt valamikor Gyergyó környékén egy csodaszép lány, Fazekas Eszter. Haja kökényfekete volt, szeme szürkészöld, alakja, mint a szélben hajladozó büszke jegenye.
Egy napsütéses júliusi délelőtt Eszter elment a szentmiklósi vásárba. Ott találkozott egy olyan daliás legénnyel, aki két karjának szorításával kipréselte a medvéből a szuszt, és aki a legszívhezszólóbban furulyázott az egész környéken, de tudott házat ezermesterkedni és szekeret faragni is. Ahogy a szemük összevillant – és mert a szerelem hirtelen jön, és szíven üt, mint a villám – megszerették egymást. A fiú égszínkék selyemkendőt vásárolt Eszternek a tükrös pogácsa mellé és megkérte, hogy legyen a mátkája.
Az esküvőre nem kerülhetett sor, mert a legényt elvitték katonának. A lány hűségesen várta kedvesét. Esténként, amikor a nap a hegyek mögé ereszkedett, agyagkorsójával kiment a fenyvesek alá a csobogóhoz és ott sóvárgott órákon át szíve választottja után. Még a közeli hegyeknek is meglágyult a szíve a sóhajtozásaitól, fájdalmas szép énekétől.
Történt azonban egyik vasárnap délután, hogy meglátta Esztert arra jártában egy zsiványvezér. Nyergébe kapta a gyönyörű lányt és elvágtatott vele, mint a szélvész a Kis-Cohárdhoz, az ezerarcú sziklák közé, ahol tanyája volt. Aranyát, ezüstjét ígérte Eszternek, gyémántos palotát akart építeni, csakhogy megszeresse. A fiatal lány nem viszonozta a zsivány szerelmét. Régi mátkáját várta vissza, amikor felkelt a nap, és akkor is, amikor lehunyta szemét a világ. Ennek láttán feldühödött a zsivány és kényszeríteni akarta Esztert, hogy legyen a felesége.
Eszter a néma szemtanúkhoz, a hegyekhez kiáltott segítségért. Sikolyát megértették a sziklák és ezen a júliusi éjszakán eget-földet rázó mennydörgéssel válaszoltak. Zuhogott az eső, a cikázó villámok megvilágították a koromsötét éjszakát. Hajnaltájban hatalmas robajjal óriási szikladarabok zuhantak a mélybe, és az iszonyatos földindulás maga alá temetett mindent, a lányt, a zsiványt, sőt meg a pásztort is nyájastól, aki a szembe levő hegyoldalban legeltetett. Július utolsó vasárnapjának hajnalán, a nap első aranyló sugarai bevilágították a sziklákkal borított vidéket.
A völgyet, ahol tegnap még kristálytiszta vizével a Vereskő-patak csobogott, teljesen elzárta a leomlott hegyoldal. Amikor a megáradt patakok zavaros vize elérte a sziklagát tetejét, megfojtotta a füveket, bokrokat és megölte a fákat. A keskeny völgy helyén tó keletkezett, amelynek vizéből máig is kiállnak a fenyőerdő maradványai. A környék pásztorai Gyilkos-tónak nevezték el ezt a tavat. Így lett a hegy halálából, az élet vize. Ha napsütésben belenézel a tó vizébe, Eszter szürkészöld szemei tekintenek szelíden vissza.”
Hazánk szívében, a Bakonyban, Bakonybél közelében is létezik egy tó, mely szépségében, hangulatában vetekszik a hargitai tóéval. A Hubertlaki-tó, vagy más néven bakonyi Gyilkos-tó mesés szépségét csak kevesen ismerik az országban, pedig aki egyszer ellátogat a partjára, az örökre az emlékezetébe vési.
A tó eredetileg vaditatónak készült. 1980-ban mesterségesen, gáttal eltorlaszolták a Hamuházi-séd forrásai által táplált víz útját, hogy az majd lassan feltölti a kijelölt helyet, itatva az állatokat, ám a feltöltődés a vártnál sokkal gyorsabban megtörtént, elárasztva a környező területet. Így most a mesterséges gáttal elzárt völgyben ott a tó, amelynek népi neve az erdélyi Gyilkos-tóra való hasonlósága miatt lett bakonyi Gyilkos-tó. Vízéből égerek nyújtóznak, megtörve a víztükröt.
Csend, béke, nyugalom, szitakötők, lepkék, madárcsicsergés várja azokat, akik úgy döntenek, hogy a Bakony eme környékére ellátogatnak.
A tó felkereshető Bakonybéltől kb. 3,5 kilométerre található Emil-réttől kiindulva csodaszép útvonalon, a kék kereszt jelzés mentén, de érdemes a bakonybéli kisvonatra is felszállni, amely szintén elvisz egészen a kulcsosházig.
Aki autóval menne, az Bakonykoppány településen áthaladva az országúton keresse a fatáblát, amely jelzi Hubertlakot. Ha az erdészeti út sorompója nyitva (nem mindig van), akkor egy balról fakerítéssel szegélyzett, eleinte murvás, majd aszfaltos úton tudunk végigmenni kocsival a kulcsosházig. Innét tábla jelzi a 700 m-re található tavat.
Kiemelt kép: Sokszínű Vidék
