A táj, ahová nem vezetnek nagy utak, nincsenek híres nevezettességek – egy kivétellel, de azt is kihagytuk – és mégis csodajó hely. Ezt egy kétnapos tanulmányút friss élményeiből merítkezve nyugodt szívvel mondhatjuk.
Palócföld Észak-Magyarországnak az a része, amely a klasszikus jó helyek mellett van, ilyen a Börzsöny és a Mátra. De ki az, aki inkább a legszebb kirándulóhelyek szomszédságába utazik? Autópálya sem visz erre, és jobb is. A palócok ráadásul nem is azok az emberek, akik különösebben pénzt akarnának kovácsolni a turizmusból.
Ez nem egy vállalkozó szellemű vidék. Egy palóc szégyellene pénzt kérni vacsoráért, szállásért. Ő inkább azt gondolja: dicsérik a főztömet és még pénzt kérjek tőlük? Mi próbáljuk nekik mondani, hogy itt nemcsak vendégekről van szó, hanem turistákról, aki hajlandóak fizetni érte
– mondja utunk első állomásán, Recsken Bózvári József, a Palóc Út Egyesület elnöke. 2004-ben éppen azért alapították az egyesületet Gyula Csaba és Kiss János aktív részvételével, 30 település összeállásával, hogy megmutassák értékeiket, tematikus utakat állítsanak össze.
Hollókő, mindenki nagy kedvence már külön utakon jár, nem tagja az egyesületnek, a többi település viszont az értékeit úgy mutatja meg igazán, ha odamegyünk, időt szánunk rá. Bózvári Józsefnek is kell egy kis idő, mire előhúzza ízes beszédét.
A gimnáziumban kiirtották belőlem a palóc beszédet, azt mondták, nem beszélünk ilyen csúcsán. De nem sikerült teljesen. Mi tudjuk, hogy a disznónak ennyi kell annyi. Senkinek sincs igazolványa arról, hogy ő palóc, sokan inkább úgy fogalmaznak, hogy a szüleik palócok. Svédországban hatalmas pénzt szánnak arra, hogy megőrizzenek ilyen értékeket, itt sok érték elveszik, eltűnhet egy népcsoport. A mi feladatunk megőrizni, életben tartani az itt élők hagyományait. A cél az, hogy önfenntartóvá, esetleg nyereséges legyen a folyamat. Miért ne élhetnek meg valaki a hagyományok őrzéséből?
– folytatja Bózvári József. Dsupin Pál népzenekutató muzsikáját hallgatjuk élőben, az ország legrégibb tájházával ismerkedünk, molnárkalácsot eszünk, és kezdünk megérkezni Palócföldre. Mert sokszor nem annyira a látvány, hanem az ízek, hangok, dallamok alapján lehet igazán megismerni valamit.
Mátraderecskén Veres László fafaragó asztalához is oda kell ülni, és szépen lassan tulipánok, díszítőelemek csodálatos világba kerül az ember.
Egyes leírások szerint a palóc azt jelenti, jött-ment
– derül ki egy újabb ellentmondás, hiszen korábban azt hallottuk, a palócok a harminc-negyven éve becsületetes munkával köztük élőre is azt mondják: gyütt-ment. Miközben tisztelik, szeretik. Bájos paradoxonok sokasága e nép, amelyet katolikus magyar népcsoportként tart számon maga az egyesület is, de utunk végére kiderül, hogy az ellenkezője is igaz.
Októberi színekben pompázó, gyönyörő, lankás tájon át utazunk Alsósztegovára, Az ember tragédiáját modern és briliáns kiállításon bemutató Madách-kastélyhoz, a határon túlra, hiszen az Interreg szlovák-magyar együttműködési program számára nincsenek határok.
“Színszlovák” szlovákiai települések is részesei, nyertesei az egymillió eurós pályázati pénznek. Ilyen a 830 lelkes Hrusov, amely külön történet. Egyelőre csak annyit róla, hogy az év falujának is megválaszották északi szomszédunknál, és itt tartják minden évben a Honti Parádét, amely során több tízezer ember hömpölyög a szűk utcákon.
Palócleves, palóc sör, macok, túróslepény, kenyérlepény, csörögefánk és persze haluska, sztrapacska. E vidéket talán a gasztronómiájának köszönhetően ismerik országszerte, miközben mondjuk Vanyarcról szinte senki nem hallott.
Utunk végén a Cserhát eldugott falujába érünk, ahol a palócok evangélikusok és szlovákok, és nagyon szeretni valóak. Itt él Hodnik Boglárka tojáspatkoló egészen különleges, az eget és a földet összekapcsoló belső világában, amely szintén nem tárulkozik ki pillanatok alatt.
Palócföld meséinek itt nincs vége, sőt talán most kezdődnek igazán. Meg kell hallgatni őket.
Kiemelt kép: Palóc Út Egyesület
