Virágzó vidékünk

Először született Magyarországon nőstény takin bébi

Világszerte mindössze 3500-an élnek a természetben, 160-an állatkertben.

A Himalája vidékén honosak a mishmi takinok, 1000-3000 méteres tengerszint magasság között élnek, mindössze 3500-an. Állatkertben még inkább ritkaságnak számítanak, csupán 160-at tartanak belőlük nyilván. Közülük most már nyolc él Nyíregyházán.

Igazán sikeresnek mondható az országban csak a Nyíregyházi Állatparkban élő Mishmi-takin tenyészcsapat, mert a korábbi évekhez hasonlóan ismét takin borjú látott napvilágot. Az külön öröm, hogy a hím utódok után, idén nőstény borjú született

– olvasható az állatpark Facebook-bejegyzésében.

A takin csapat legifjabb tagja eszerint 220 napi vemhesség után jött a világra, majd néhány óra után talpra állt. A kis állatot anyja naponta többször szoptatja, egészen kilenc hónapos koráig. Hamarosan remélhetőleg új játszótársat kap, mivel a másik tenyész nőstény is vemhes.

Garfield is megirigyelné a pusztai szőrgombócok báját
A manulok, vagyis a pusztai macskák is szeretnek nagyobbnak látszani. De hogyan csinálják?

Természetes élőhelyeiken mishmi takin állománya folyamatosan csökken az orvvadászat és az erdőirtások miatt, ezért az Európai Állatkertek Szövetsége fajmegőrzési tenyészprogram keretében szaporítja a ritka állatokat. Hazánkban először 2017-ben született kis takin.

Kiemelt kép: Facebook.com/sostozoo

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik