Virágzó vidékünk

Tihany most nem kér a turistákból, lezárták a falu parkolóit

Arra kérik a kirándulni vágyókat, hogy most sétáljanak lakóhelyükön és annak környékén.
Korábban a témában:

Tósoki Imre, Tihany polgármestere közleményt juttatott el az Önkormányzati Sajtószolgálathoz (ÖS), melyben arról is tájékoztat, hogy április 7-i időponttal lezárták a falu autós parkolóit.

A koronavírus járvány terjedésével az ország minden polgárának jelentősen megnőtt a felelőssége. Magával, családjával, de a tágabb környezetével szemben is. A közös felelősségvállalás által talán kisebb veszteséggel jutunk túl ezen a mindenki számára nehéz időszakon. Ilyenkor egy település vezetése elsősorban a saját lakóit szeretné megvédeni, az ő biztonságérzetüket kívánja megtartani.

Fotó: MTVA/Bizományosi/Faludi Imre

Az elmúlt időszak tapasztalata az, hogy jó idő beköszöntével Tihanyban ismét megnőtt a látogatók száma. Tömegesen érkeznek a kirándulni vágyók, elsősorban a környező településekről. A falu közkedvelt helyszíneit, a Pisky sétányt, a Belső- tó partját, a piacok környékét és a kilátót csoportosan keresik fel a vendégek, ami súlyos egészségügyi kockázattal jár.

A kijárási korlátozás lehetővé teszi a rekreációs célú gyalogos közlekedést, de nem engedi meg az autós turizmust. Ezért úgy döntöttünk, hogy a település központjában lévő parkolókat április 7–től ideiglenesen lezárunk

– írja közleményében a polgármester.

Az itt élők egészségének védelmében kérjük a túrázni vágyókat, hogy vegyék komolyan a járvány elleni védekezést, és sétáljanak lakóhelyükön, annak környékén. Ne sodorják saját magukat  és másokat veszélybe. Tartsák be a kijárási korlátozásokat!

Fontos, hogy mindenki megértse: a veszélyhelyzet végéig maradjanak otthon, hogy utána minél hamarabb a jöhessenek hozzánk

– kéri Tósoki Imre.

Kiemelt képünk a 2018-as Tihany Levendula Hetek megnyitó napján készült. – Fotó: MTI/Varga György

32 sült csülök a tihanyi kemence titka
Mondhatnánk jó árukapcsolásnak, de ez inkább a gasztronómia iránti alázat kiváló példája.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.