Virágzó vidékünk

Méretes rákokra bukkantak a Mecsekben

Mindenevő, kisebb állatokat is képes megenni.
Korábban a témában:

Kézfej nagyságú, a tengerpartokról ismert formájú, tízlábú rákokkal találkozhatunk a Mecsekben: ezek a folyami rákok 20-25 centiméter hosszúságúra is megnőhetnek. A minap a Hosszúhetény melletti pataknál láttak hatalmas példányokat, írta a Bama.

Tetemes folyami rákot fogtak a Lajtán
A megyei szövetségbe évente mindössze egy-két jelzés érkezik horgászoktól, hogy rákot fogtak.

Nem túl gyakori látvány, a Mecsekben mégis nagy számban élnek folyami rákok. A mostani megfigyelés azért is különös, mert ezek éjszakai állatok és nappal nem bújnak elő a rejtekhelyeikről. Ezúttal mégis megtették.

A Mecsekben már régóta megtalálható ez a faj, nevükkel ellentétben nemcsak a patakokban és folyókban, hanem a tavainkban is jól érzik magukat

– nyilatkozta a portálnak Nagy Antal biológus.

Régen húsuk miatt „vadásztak” rájuk, így megfogyatkozott a számuk. Ebből az okból kifolyólag a szakember nem árulta el, hogy a folyami rákok a Mecsek mely pontját imádják a legjobban.

Bár hatalmas ollójuk van és nagyot tudnak csípni, ha az ember megfogja őket, mégsem jelent veszélyt ránk. Ha találunk egy ilyet, akkor semmiképp se vigyük messzire az élőhelyétől, hiszen víz nélkül elpusztul

– fűzte hozzá a biológus.

A folyami rák kopoltyúval lélegezik, így a szárazföldön nem maradna életben. Mindenevő, kisebb állatokat is képes megenni. Ha egy döglött hal kerül a közelébe, akkor képes ellepni a tetemet és elfogyasztani azt.

Kiemelt kép: Christian Lindner/Wikimedia Commons

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.