Virágzó vidékünk

Aggódnak a Balatonba kerülő sok vizelet miatt

györkő zsombor
györkő zsombor
Az ingyenes toaletthasználat hiánya miatt a strandolók vizeletének nagyobb hányada kerül a tóba, növelve a víz foszforterhelését, ami az algásodás kiváltó oka.

Állami támogatást kér a Balatoni Szövetség elnöke a tóparti nyilvános illemhelyek ingyenessé tételéhez. Lombár Gábor elnök – aki Balatonfenyves független polgármestere – az MTI-nek azt mondta, hogy újra ingyenessé kell tenni a WC-ket a tó vízminőségének védelmében.

Kapcsolódó
Megkezdődött a foszforban dús üledék eltávolítása a Balatonból
Harmadfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendeltek el korábban.

Lombár Gábor kezdeményezi a Magyar Turisztikai Ügynökségnél és a balatoni miniszteri biztosnál, hogy a strandfejlesztő program folytatására szánt keret felhasználásában kapjon prioritást a tó körüli mosdóhelyek ingyenessé tétele.

Ahhoz, hogy a Balaton még sokáig vonzó turisztikai célpont maradjon, és értelme legyen az eddigi strandfejlesztéseknek, legfontosabb a víz minőségének védelme

– fogalmazott a szövetség elnöke.

Lombár Gábor emlékeztetett arra, volt már, amikor ingyenessé tették a tóparti illemhelyeket, de az önkormányzatok kénytelenek voltak nehéz anyagi helyzetük miatt változtatni ezen.

Saját települését példaként felhozva elmondta, hogy az öt balatonfenyvesi szabadstrandon az önkormányzat nem tudja ingyenesen működtetni a WC-ket.

Az ingyenes toaletthasználat hiánya miatt a strandolók vizeletének nagyobb hányada kerül a tóba, növelve a víz foszforterhelését, ami az algásodás kiváltó oka

– tette hozzá.

Istvánovics Vera tudományos tanácsadó, a MTA-BME Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának tagja az MTI-nek azt mondta, hogy egy átlagos felnőtt napi másfél liter vizeletet és ezzel egy gramm foszfort ürít.

Az üdülőrégió vendégéjszakáinak számából kiindulva úgy becsülik, évente 1,2 tonna foszfor kerül a Balatonba emberi vizelettel.

Ez a tó teljes terheléséhez képest nem olyan borzasztóan sok, hiszen csak a Zalából körülbelül 25 tonna érkezik évente a tóba, de ahhoz képest sok, hogy nagyon drága beavatkozások árán sem sikerült 8-10 tonnára csökkenteni a kívülről érkező foszfor mennyiségét

– közölte.

A Balatonnál már azzal hozzájárulhat bárki a természet védelméhez, ha mindig a mosdót használja

– mondta Istvánovics Vera.

Kapcsolódó
Újabb algásodást észleltek a Balatonban
Ha 4-7 napig is kitart a szélcsendes nagy meleg, az kedvezni fog egy újabb algavirágzásnak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik