Virágzó vidékünk

Balatoni gyöngyszem az ország legvirágosabb kis faluja

facebook/buzsák
facebook/buzsák
A pincesorral is büszkélkedő Buzsákot az utóbbi években úgy kicsinosították, hogy egyre jobban vonzza a külföldi turistákat.

A Balaton kiemelt üdülőkörzetéhez tartozó, népművészetéről és Csiszta Fürdőjéről ismert Buzsák nyerte a közelmúltban kihirdetett Virágos Magyarország verseny legkisebb települések, a 2000 fő alatti falvak kategóriájának a fődíját.

Kapcsolódó
Kihirdették az ország legvirágosabb településeit
A megmérettetésre több mint 320 pályázat érkezett.

A magyar tenger partjától 15 kilométerre fekvő Somogy megyei település hagyományai, építészeti látnivalói, hagyományos rendezvényei jelentős idegenforgalmi vonzerőt jelentenek.

facebook/buzsák

A falu virágosítása jó másfél évtizeddel ezelőtt kezdődött. Az egyre nagyobb számban ide települő külföldiek szinte átalakították a falu képét, amikor virágdíszbe öltöztették portáikat. Ez inspirálta a helyieket saját környezetük virágosítására, majd az önkormányzat a közterületek csinosításával öltöztette virágpompába Buzsákot.

facebook/buzsák

A pincesorral is büszkélkedő falut az utóbbi években úgy kicsinosították, hogy  – nem véletlenül – egyre jobban vonzza a külföldi turistákat.

A rangos elismerésnek a faluban örülnek, és ez alighanem még tovább emeli Buzsák csalogató, jó hírét.

facebook/buzsák

Buzsák lett idén az ország legvirágosabb kis faluja! Köszönet érte minden buzsáki lakosnak a rendezett portákért és mindenkinek, aki leadta a szavazatát, a szakértő zsűrinek és nem utolsósorban mindazoknak, akik a közterületek rendbentartásán dolgoznak

– köszönték meg az elsimerést Facebook oldalukon.

Kapcsolódó
Virágosítási világversenyen nyert díjakat Székesfehérvár
A városban még a nyár folyamán tett látogatást a verseny szakmai zsűrije.
Olvasói sztorik