Ahogy az elmúlt időszakban többször is írtunk róla, folyamatosan zajlanak próbálkozások a Velencei-tó vizének pótlására. Októberben a Pátkai-tározóból a Velencei-tóba történő vízeresztés tesztelése folyt, ami akkor meghiúsult, mert a Császár-vízen keresztül a tóba vezetett víz klorofill tartalma nem volt megfelelő.
Most újabb próbálkozások folynak. A múlt héten befejeződött a Zámolyi-víztározó teljes leürítése. Ezt követően, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint december 1-jétől kezdődően a Pátkai-víztározó zsilipje ismét megnyitásra került, és egy 7 naposra tervezett ismételt próba-vízeresztést hajtanak végre annak érdekében, hogy megismerjék, milyen vízminőségi folyamatok zajlanak le a tározóból érkező és a Császár-vízen végighaladó vizekben a jelenlegi kiindulási paraméterek mellett, írja közösségi oldalán a MOHOSZ.
A legutóbbi vizsgálatok szerint a legnagyobb problémát jelentő klorofilltartalom jelentősen csökkent a korábbihoz képest, de még most is jelentősen meghaladja a hipertróf felső határértéket.
Amennyiben a próbaeresztés közben mért eredmények kedvezőek lesznek, akkor a 7. nap után a zsilipek nem kerülnek újra lezárásra, hanem a folytatódik az összesen 40 naposra tervezett vízeresztési folyamat. Ezzel hozzávetőlegesen 1,5-1,8 millió köbméternyi víz kerülne a Velencei-tóba, amely közvetlenül, és az időközben remélhetőleg minél több lehulló csapadékon felül, 6-7 cm plusz vízszint-emelkedést jelentene a tónak, még a januárra ígért nagyobb fagyokat megelőzően.
Erre óriási szükség van, hiszen a tó jelenlegi vízállása 80 cm, és ez sajnos még nagyon messze van a 130 cm-ben meghatározott minimális vízszinttől is
– írja a MOHOSZ.
A vízeresztést követően a Pátkai-víztározó zsilipje a tározó minimálisan szükséges vízszintjére lesz beállítva, amely remélhetőleg azt fogja eredményezni, hogy a téli-tavaszi időszakban a teljes vízgyűjtő területről több víz jut el a Velencei-tóba.
A szakemberek bíznak benne, hogy ennek az intézkedésnek köszönhetően érdemi mennyiségű befolyó víztöbblet éri el a tavat a közeljövőben, és így a vízpótlás, valamint a vízterület felett lehulló csapadék mellett további vízszint-emelkedési lehetőséget jelent majd a Velencei-tónak rövidesen.