Virágzó vidékünk

Teljesen megújul a keszthelyi Balaton-part

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons

Három fontosabb elemet és helyszínt tartalmazva, mintegy 4,5 kilométer partszakaszt érintően készültek el a tervek – írta meg az MTI.

Keszthely polgármestere, Nagy Bálint elmondta, hogy a projektek előkészítése mintegy másfél évig tartott, a kormányzat 400 millió forintot biztosított ehhez.

A gyenesdiási településhatártól a déli partszakaszig mintegy 4,5 kilométer hosszú vízparti területet, a jelenlegi futballpályát, valamint a parthoz közeli Kresz-parkot érinti a fejlesztés, amelynek tanulmányterveit nyílt közbeszerzési pályázat után két tervezőiroda készítette el.

A polgármester úgy fogalmazott: az volt a céljuk, hogy a teljes partszakasz ligetes, parkos sétányként bejárható legyen, ehhez nemcsak állami, de évtizedek óta lezárt magánterületekre is sikerült használati jogot szerezni. A második elemként a futballpálya továbbfejlesztésével sport- és szabadidőközpontot hoznának létre, ezzel a városi strand zöldfelületét is növelni tudják, egy wellnesscentrum kialakításával pedig a strandszezon meghosszabbítására is lehetőség nyílik.

Kapcsolódó
Kreatív csikkgyűjtők kerültek a Keszthelyi Piacra
Saját ötlet, saját megvalósításban.

A tervezett beruházás harmadik eleme a Kresz-park, amelynek fő funkciója megmarad, de modernizálják, kerékpáros ügyességi pályával bővítik, valamint korszerűsítik a sportfunkcióit és a zöldfelületeket. Az elképzelések tervvé formálásban részt vett a Magyar Művészeti Akadémia, a Budapesti Műszaki Egyetem, de a helyi lakosok és civil szervezetek véleményét is kikérték.

A tanulmányterveket a városi és a megyei tervtanács már értékelte, a véglegesítés heteken belül megtörténik. Új városközpont létrehozását célozták meg a beruházással, amelynek következő fázisában a Helikon Parkon keresztül összekötnék a sétálóutcát és a Festetics-kastélyt a Balaton-parttal.

Az MTI kérdésére hozzátette, hogy az előzetes számítások szerint a három elemből álló balatoni fejlesztés várható költsége 6-9 milliárd forint között alakulhat.

Kapcsolódó
Könyvtárat nyitottak a keszthelyi városi strandon
Napilapokat, magazinokat is lehet kölcsönözni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik