Virágzó vidékünk

Továbbra is kevés a víz a Velencei-tóban

Velence Város/Facebook
Velence Város/Facebook
Már csak a csapadékban bízhatnak a szakemberek.

Legutóbb beszámoltunk róla, hogy már 12 centimétert emelkedett a vízszint a december elején megkezdett pótlásnak köszönhetően a Velencei-tóban.

A vízügy a Pátkai- és a Zámolyi-víztározóból pótolja a Velencei-tóból hiányzó vizet, de így is nagyjából harmadával az optimális alatt maradhat a tó vízszintje, írta meg most az infostart.hu.

Kapcsolódó
110 mázsa hal pusztult el nyáron a Velencei-tóban
A tömeges halpusztulás a horgászturizmust és érzékenyen érintette a tónál.

A két víztározó után már csak a csapadékban bízhatnak a szakemberek.

Előbb lehalászták a Zámolyi-víztározó halállományát, majd a vizet beengedték a Pátkai-víztározóba, most pedig ez utóbbiból engedik a Velencei-tóba, így a vízállást négy-öt naponta körülbelül egy centiméterrel sikerül emelni

– mondta el az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője, Siklós Gabriella, aki szerint a mostani vízállások mellett február közepéig tarthat a művelet, mely során „nagy léptékben számolva” 100 centiméterre tudják felvinni a Velencei-tó vízállását. (január 12-én 92 centimétert mértek)

Az optimális vízállás ebben az időszakban 130 centiméter lenne, így az elérhető vízszint még így is jóval az ideális alatt marad.

A legnagyobb problémát továbbra is a csapadékhiány jelenti

– hangsúlyozta a szakértő, aki kiemelte, hogy az elmúlt időszakban nagyon kevés csapadékhoz jutott a vízgyűjtő terület, és ez a tendencia egyelőre nem fordult meg.

A Pátkai- és Zámolyi-víztározókból biztosan nem lehet teljesen feltölteni a Velencei-tavat. Ha a tél sem lesz túl csapadékos, akkor csak abban lehet bízni, hogy a tavaszi időjárás hozza meg a fordulatot, máskülönben a Velencei-tóban továbbra is kevés lesz a víz.

Kapcsolódó
Életveszélyes a Velencei-tó jegére menni
Aki a tiltás ellenére rámegy, szabálysértést követ el.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik