Virágzó vidékünk

Tíz megújult kastélyt és várat nyitnak meg 2022-ben

szögligeti szádvár/mti/vajda jános
szögligeti szádvár/mti/vajda jános
Tavaly a leglátogatottabb létesítmény az újonnan megnyílt tatai Esterházy-kastély volt mintegy 55 ezer látogatóval.

Minden eddiginél többen látogatták a magyarországi kastélyokat és várakat 2021-ben, a tavalyi öt után az idén tíz új létesítményt nyitnak meg a nagyközönség számára a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programban, írta az MTI.

Kapcsolódó
Mennyire ismered történelmi várainkat? Ebből a kvízből kiderül
Becsüljük meg ezeket a fenséges történelmi mementókat.

A tavaly elért, csaknem 315 ezres látogatószám minden idők legmagasabbja annak ellenére, hogy az intézmények nagyjából háromnegyedévet tarthattak csak nyitva. Az eredmény elsősorban annak köszönhető, hogy 5 új létesítményt nyitottak meg és vezettek be a piacra tavaly, miközben minden korábban átadott létesítmény látogatottsága is átlagosan 35 százalékkal nőtt.

2019-ben több mint 213 ezer, 2020-ban közel 141 ezer látogatót fogadtak a létesítményekben, bár a különböző hosszúságú bezárások miatt sem igazán összehasonlíthatóak az adatok.

Tavaly a leglátogatottabb az újonnan megnyílt tatai Esterházy-kastély volt mintegy 55 ezer látogatóval.

A legnagyobb kihívást a Nemzeti Kastélyprogramban és Nemzeti Várprogramban a GINOP-támogatással felújított létesítmények piaci bevezetése és turisztikai üzemeltetésének elindítása és összehangolása jelentette. Tavaly öt saját kastély és két konzorciumi partnerségben fejlesztett létesítmény nyitotta meg a kapuit: a szögligeti Szádvár, a tatai Esterházy-kastély, a mosonmagyaróvári vár, a nádasdladányi Nádasdy-kastély, a füzérradványi Károlyi-kastély, a sümegi Püspöki Palota, valamint a bajnai Sándor-Metternich-kastély.

A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programban 3 működő, regisztrált szálláshelyükkel pályáztak és nyertek 16 millió forint vissza nem térítendő támogatást. Tavaly tavasszal és nyáron adták át a megújult, megszépült szállásokat, így Füzérradványon, Ozorán és Hollókőn összesen 16 szobával várják a vendégeket.

Az idén tíz megújult kastély, vár nyílik meg a nagyközönségnek.

Az első negyedévben Majkon a Kamalduli Remeteség második üteme, a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, valamint Somló Vára Dobán. A nyár végéig várhatóan megnyitják Nagyvázsonyban a felújított Kinizsi-várat, Dégen a Festetics-kastélyt, a megújult sümegi várat, illetve Komlódtótfalun a Becsky-Kossuth-kúriát.

Kapcsolódó
Magányosan omladoznak a megmentőre váró kastélyok Somogyban
Becslések szerint a megyében lévő kétszáz kastély és kúria nagy része kihasználatlanul árválkodik.
Olvasói sztorik