Virágzó vidékünk

Új pumpapálya lüktet a Bakony szívében

Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ
Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ
Közösségi összefogás eredményeként jött létre Zircen a vadonatúj bringapark.

Az Országos Bringapark Programnak és a zirci közösség összefogásának köszönhetőn újabb pumpapálya létesült hazánkban. Az elnyert támogatás segítségével megépült 180 méter hosszú, szabadtéri bringás létesítmény közvetlenül a tavalyi évben elkészült kerékpárút mellett fekszik, amely a települést köti majd össze Veszprémmel és a Balaton partjával.

Kapcsolódó
Szenzációs élmény volt az első e-bike túra, a Palóc Bringa
 5 nap alatt 333 kilométert tettek meg a bringázás szerelmesei.

A beruházás költségének felét – 11 millió forintot – az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda állta, a másik felét pedig helyi civilek, vállalkozók, valamint civil szervezetek rakták össze. A projektet összefogó ACÉL-VAKOND Kerékpáros Sportegyesület célja az volt, hogy mind a helyi fiataloknak, mind a turistáknak, mind pedig a hobbi- vagy versenysportolóknak legyen lehetőségük egy, a régióban egyedülálló bringapályán kikapcsolódni, edzeni.

Hzánk legmagasabban fekvő városa, a Magas-Bakonyban található Zirc számos nevezetességéről ismert. A településen található Ciszterci Apátság és Bazilika, a Bakonyi Természettudományi Múzeum, a Mayer-tó vagy a Zirci Arborétum mind felfedezésre hívja az utazás szerelmeseit. Azonban ezek az attrakciók most egy újabb elemmel bővültek, hiszen a település feliratkozott a bringaparkokkal rendelkező települések listájára.

Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ

A turisztikai látnivalókért idelátogató vendégeknek, valamint a helyi fiataloknak és sportolóknak immár Zircen is van lehetőségük egy 1.000 négyzetméter alapterületű, kerékpárszerelő- és pihenő pontokkal kiegészült pumpapályán lazítani, valamint tréningezni.

A helyi önkormányzat tulajdonában lévő területen a bringapark létrehozásával az ACÉL-VAKOND Kerékpáros Sportegyesület egy sport és szabadidős komplexum első elemét valósította meg, amely a város központi részén, de mégis egy csendes, gépjármű-forgalomtól mentes, zöldövezeti területen helyezkedik el.

Az aszfaltozott pumptrack pálya a bringásokon túl helyet ad gördeszkásoknak, rollerezőknek és görkorisoknak is.

A pálya különlegességét tovább fokozza, hogy az állami támogatást példaértékű helyi összefogás egészítette ki, melyet az önkormányzat is patronált. A pályarendszer fenntartási és karbantartási munkáit pedig szintén a sportegyesület vállalta magára.

Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ

Egy pumpapályára manapság úgy tekintenek, mint egy modern közösségi játszótérre. Az egyre növekvő népszerűsége annak köszönhető, hogy egyaránt élményt nyújt amatőröknek és profiknak, fiataloknak és idősebbeknek. Használata hozzájárul a biztonságos közlekedéshez, hiszen a pályán elsajátítható a megfelelő kerékpárostechnika.

Azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek körében egy ilyen bringapálya találkozási pontként működik. Itt gyülekeznek, beszélgetnek, miközben mozognak és jó levegőn vannak. Ez az, ami az egészséges testi-lelki fejlődésüket segíti

– mondta az átadáson Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ

Az Aktív Települések Program részeként futó Országos Bringapark Programot az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda hívta életre. A program sikerét jól mutatja, hogy a kormány idén több mint 740 millió forintos támogatást nyújt ilyen létesítmények építésére, így a kerékpáros pályák száma év végére eléri majd a 104 darabot.

Fontos, hogy a támogatás legfeljebb a költségek 50%-ának erejéig kérhető, a fennmaradó részt az építtetőnek kell vállalnia. A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) a kezdetektől részt vett szakmai partnerként a pályázatok elbírálásában, a program operatív lebonyolítását pedig az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) végezte.

Kapcsolódó
Ez lett az Év Erdei Kerékpárútja
Sok javaslat érkezett, végül tíz útvonal került a döntőbe.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik