Virágzó vidékünk

Nyílik Zala csodája, a kockásliliom, amit élménytúrán is megcsodálhatunk

Facebook/szeretlek zala
Facebook/szeretlek zala
Aki élőben szeretné csodálni a virágot, annak  érdemes csatlakozni a kockásliliom kereső túrához.

Ezerszámra nyílik Zala megyében a mocsári kockásliliom, amelyet 2016-ban az év vadvirágának választották.

Zala-völgy rétjein Zalaegerszegtől Zalaszentgrótig 35 km-en általánosan jellemző, Kehidán, a Zalafolyó öntésterületein éppen most mutatja meg csodás virágát. Minden évben nagy várakozás előzi meg a mocsári árterek ritka kockásliliomjainak (Fritillaria meleagris) nyílását a zalai falvakban. Olyan törékeny, szépséges tüneménye ez a lápi vidéknek, amit mindenkinek látnia kell.

A kockásliliom vagy, ahogy népies nevén még hívják: bébic virág, réti kisasszonyka, vagy szerencsemák, lázár harang, nem csak hazánkban, hanem a a világ más részein is csak ritkán fellelhető-olvasható a Szeretlek Zala oldalán.

A mélyrétek, öntésterületek egyedülálló csodája, amely ún. „vöröskódos” védelem alatt áll

Európában, főleg Közép- és Délkelet-Európában található, de általában csak szórványosan. A rétgazdálkodás változása miatt sok helyen a kihalás fenyegeti. Viszont egy szomszédos országunk mély, vizenyős völgyeiben szintén megtalálható méghozzá Horvátországban. Ott annyira tisztelik ezt a virágot, hogy még a nemzeti zászlójukba is belefoglalták a virág felületén látható piros-fehér kockákat.

A mocsári kockásliliom hazánkban védett, eszmei értéke: 50 000 Ft.

Kehidakustányban szintén igen nagy tiszteletben áll a gyönyörű virág. A helyiek büszkén mondják, hogy a Jó Isten ezt tűzte az itt élők „kalapjára” jutalmul a természet iránti szeretetükért és megbecsülésükért. Egy kezünkön megszámolható, hogy hol lehet még fellelni Magyarországon.

Aki élőben is meg szeretné csodálni a virágot, annak  érdemes becsatlakozni valamelyik kockásliliom kereső túrához.

Galéria
Végh Katalin

Fesztiválok is kötődnek a virághoz

Zalaszentivánon idén már 3. alkalommal rendezik meg a Kockásliliom Fesztivált és Futónapot

Helyszín: Zalaszentiván, futballpálya
Időpont: 2022.április 9. szombat 8:30–20:00

Programok

Futó délelőtt:

8:30-tól különböző távokon mérettethetik meg magukat a résztvevők

Fellépők:

13:00 Füles Mackó Óvoda ovisai

13:30 Zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám Alapművészeti Iskola diákjai

14:15-14:45 Fény Quartett zenekar előadása

15:00 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület

15:30 Tarsoly Népszínház: Zöldbajusz Marci királysága című bábelőadása minden korosztálynak

16:30 Pókaszepetki Nyugdíjas Őszirózsa Dal-és Színjátszó kör Újra itt van a nagy csapat című előadása

17:30-19:30h ROX / TMK ROCK együttes

A nap folyamán sokak örömére kockásliliom kereső, élményekben gazdag túra is indul.

Rossz idő esetén a rendezvény elmarad!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik