Virágzó vidékünk

Hatalmas falfestmény Veszprém új ékessége

Menthamadafaka/Facebook
Menthamadafaka/Facebook
Szent István és Gizella képe talán még a Holdról is látszik.

Elkészült, és hihetetlenül impozáns lett Veszprém második tűzfalfestménye. A mintegy 300 négyzetméteres mural festése júniusban kezdődött, s bár az időjárási körülmények közbeszóltak, kilenc nap alatt így is sikerült elkészíteni, írja a vehir.hu.

Kapcsolódó
Óriás falfestmény a veszprémi alagút dísze
Az ötletgazdák a kezdeményezésükkel az élővilág védelmére szerették volna felhívni a figyelmet.

Igaz, az alkotónak, Menthának azaz Ozsváth Gergelynek van már némi rutinja: több mint húsz éve foglalkozik graffiti művészettel és egy évvel ezelőtt ő fújta fel a Halle utca hasonlóan monumentális street art alkotását is. Ezúttal unokatestvérével, Tamással együtt festették fel Szent István és Gizella ikonikus szobrának mását a Munkácsy utca tízemeletes társasházának falára, ezzel újabb „veszprémikumot” sikerült megörökíteni rendhagyó formában.

Talán korábban még megosztó volt a gondolat, hogy Veszprém tűzfalait muralok díszítsék, ma a lakosság 95%-a úgy véli, kellenek ezek az alkotások a városba. Ezek öt-tíz év múlva is látványosak és aktuálisak lesznek, hiszen a minták kiválasztásánál fontos kritérium volt az is, hogy a veszprémiséget fejezzék ki

– mondta a falfestmények támogatója Ovádi Péter országgyűlési képviselő.

Menthamadafaka/Facebook

A muralok egyébként ma már olyannyira népszerűek, hogy folytatás is várható.

A tervek szerint július elején a Stadion utcában nekilátnak a következő falfestménynek, emellett már van engedélyük egy negyedik festményre is, amelynek a helyszíne még meglepetés. A minták ezek esetében is Veszprém történelméhez kötődnek majd, a végleges verzióról pedig közönségszavazással lehet majd dönteni a Lélektér Alapítvány Facebook-oldalán.

Ez ugyanakkor még mindig csak a kezdet: az ötletgazdák célja, hogy hosszú távon Budapest után Veszprém legyen az a város, ahol a legtöbb mural található – egyelőre ehhez Kazincbarcikát kell megelőzni.

Kapcsolódó
Veszprém megye 3 gyöngyszeme, amit mindenképpen látni kell
Tudtad, hogy Veszprém megyében van hazánk egyik legrégebbi temploma? És azt tudod-e, hol találsz a Bakonyban szélmalmot? Most mindet megmutatjuk.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik