Több rekordot is megdöntött idén a vidám hangulatú III. Tisza-tavi PET Kupa. Mind a résztvevők száma, mind az összegyűjtött hulladék mennyisége felűlmúlta a várakozásokat az elmúlt napokban zajló környezetvédelmi programon. A Tiszafüred és Tiszanána-Dinnyéshát közötti szakaszon több mint 1500 zsák főként Ukrajnából és Romániából érkező szemetet gyűjtöttek össze a PETkalózok, írja a petkupa.hu.
Idén négy baráti, kilenc vállalati és egy nemzetközi résztvevőkből álló csapat küzdött meg egymással, a szúnyogokkal, a hangyákkal és persze a PET-palackokkal, hiszen az összegyűjtött hulladék fele a vízen pille könnyedséggel úszó műanyag palack.
A 14 pethajós csapat mindegyike szinte erőn felül gyűjtötte a hulladékot, hogy a három nap alatt új rekordot döntsünk. 1549 zsák, becsléseink szerint közel 7 tonna hulladék lett a végeredmény. A szelektálási munkában a csapatok idén is jelentős részt vállaltak, a hulladék nagyobb részét már a parton, vagy saját pethajójuk fedélzetén átválogatták
– számolt be Tamás Zsolt versenyigazgató, a PET Kupát működtető Természetfilm.hu Egyesület alelnöke.
A zsákolt hulladékért PETákok jártak, az úgynevezett szuperzsákokért (színre válogatott, összezsugorított, kupak nélküli PET-palackok) négyszer annyi pontot osztottak ki a PETbankárok, mint a válogatás nélküli zsákokért. Ennek köszönhetően a hulladék csaknem felét szuperzsákként adták le a résztvevők. A szemét között naponta találtak hűtő darabokat, TV készüléket, autó karosszériát, különböző szigetelőanyagokat és veszélyes hulladékot (festéket, olajos hordókat).
A tisza-tavi versenyen gyűjtött hulladék újrahasznosítható része, közel 70%-a a hazai vállalkozások munkájának köszönhetően kerül vissza az anyagok körforgásába.
A legjobbak legjobbjai
Az idén 10 éves születésnapját ünneplő PET kupa szervezői tiszai uszadékfából készített díjakkal tették emlékezetessé a csapatok munkáját, a dobogós helyezettek pedig a Zöldbolt által felajánlott, kizárólag hasznos háztartási kellékből álló ajándékcsomagokat is átvehették.
A III. Tisza-tavi PET Kupa dobogós hajóegységei és pontjaik:
TiszaiJAK – 12.145 PETák
ERSTE Green – 11.175 PETák
Decathlon – 10.895 PETák
Tisza-tó Hőse díj: DHL Clean Up Hungary – Ezt a díjat a fejenként legtöbb hulladékot összegyűjtő csapat kapja minden versenyen.
A TiszaiJAK családi csapat tagjai között néhány veterán felnőtt petkalóz és jó pár szorgalmas pici gyerekkéz szedte a szemetet. Az ERSTE Green tapasztalt kapitány vezetésével, ám teljesen új legénységgel vágott neki a versenynek. A dobogó harmadik helyén tavalyi eredményét ismételte meg a Decathlon csapata. A DHL Clean Up Hungary a legkisebb, mégis legszorgalmasabb legénységgel vihette el a Tisza-tó Hősének járó elismerést. Ők gyűjtötték a legtöbb egy főre jutó hulladékot.