Virágzó vidékünk

Van növény, aminek kifejezetten jót tett a szárazság

Getty Images
Getty Images

Hektáronként 800-900 kilogramm mákot takarítanak be ezekben a napokban az Osztopán határában található ültetvényről. Az aratás kedden kezdődött el és várhatóan szerdára be is fejeződik, számolt be róla a sonline.hu.

A laő tudósítása szerint a családi vállalkozás a tavalyi 70 hektár helyett, idén mindösszesen csak 40-en termelt mákot. Piaci okok miatt döntöttek úgy, hogy csökkentik a termelési mennyiséget.

A magas gabona felvásárlási árak miatt nem igazán éri meg ezen az árszinten termeszteni a mákot. Ez sokkal kockázatosabb technológiát igényel, mint az őszi búza termesztése. Nagyon ki vagyunk téve az időjárásnak. A szél és a csapadék meg tudja tizedelni az állományt

– mutatott rá hangsúlyozta Gyenis Roland, a Gyenis Agro cégcsoport társ-ügyvezetője, aki azt gondolja, hogy a közepestől egy kicsit jobb színvonalat tudnak idén megütni.

Tavaly 600-700 kilogramm termett hektáronként idén azonban 800-900. Azért is lett jobb a termés, mert az időjárás kedvező volt a növénynek, magyarázta.

A mák nagyon jól bírja a szárazságot, nem igényel sok csapadékot. A kevés eső miatt nem kellett sok gombafertőzéssel megküzdeni és kevesebb vegyszert is használtunk el

– mondta Gyenis Roland.

Közölte, tavaly 1270 forintért kínálták a mák kilóját, idén azonban biztosan drágábban lehet majd hozzájutni. A terméket majd csak akkor árazzák be, ha megvizsgálták a piaci helyzetet. Az árat ugyanis a csehországi import mák ára jelentősen befolyásolhatja.

A gazdálkodó hangsúlyozta, a csehek annyi mákot termelnek, hogy nem tudják eladni sem. Ezért gyakran fordul elő, hogy több évvel ezelőtt learatott mákot hoznak be Magyarországra és azok kerülnek a nagy áruházak polcaira. Gyenis Roland kiemelte, nemcsak a felvásárlók vesznek tőlük mákot, hanem olyanok is, akik a piacon értékesítik tovább.

Kapcsolódó
Tények a gubán túl: valóságos egészségőr a mák
A mák jó a testnek, a léleknek és még finom is.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik