wikimedia commons
Virágzó vidékünk

Újra feltűntek a török kori híd maradványai a Tiszában

A látvány egészen rendkívüli, mintha egy roncskutató expedíció felvételeit lapozgatnánk.

Megdöbbentő részletességgel rajzolódnak ki a szolnoki török kori híd maradványai a Tiszában, írta a szoljon.hu.

Kapcsolódó
Ősi hidak, melyeken nem fogott az idő vasfoga
Az emberek ősidők óta építenek utakat, hidakat. Bár ezeknek a többsége teljesen megsemmisült, néhánynak sikerült kiállnia az idő próbáját.

Nem mindennapi jelenségnek lehetnek tanúi mindazok, akik megyeszerte lesétálnak a Tisza partjára. A fokozatosan visszahúzódó folyó most medrének olyan részleteit is megmutatja, amiket az év nagy részében emberi szem nem láthat.

Különleges természeti alakzatok, és rég a folyóba veszett ember alkotta tárgyak is napvilágra kerülnek. 

Jól kivehetővé váltak az egykori szolnoki török kori híd maradványai is, amelyek a Tisza kivételesen alacsony vízállása miatt most talán jobban megfigyelhetőek, mint eddig bármikor

– olvasható a portálon.

A képgaléria IDE KATTINTVA tekinthető meg, melyben az építmény néhány részletét örökítették meg, több közülük mindössze néhány centiméterrel a víz felszíne alatt hever.

Kapcsolódó
Páratlan látványt nyújt a magyar rózsák kertje Szolnokon
Június a rózsák hónapja. Az egyik legkedveltebb virágunk a nyár elején mutatja legszebb formáját.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.