Virágzó vidékünk

Horogra akadt a kiskorpádi tó legnagyobb aranyszínű hala

facebook/kovács mihály
facebook/kovács mihály
Néhány dekagramm híján 20 kilót nyomott a koi ponty, mely tórekordot jelent.

A Somogy megyei, Koiországként is ismert kiskorpádi tóról többször írtunk. Az apropót szinte minden alkalommal a kifogott – majd a mérlegelés és a fotózás után a vízbe visszaengedett – rekordlistás halak adták, de arról is beszámoltunk, hogy a tónál nevet adnak a legnagyobb halaknak, melyeket ismertetőjegyeik alapján könnyen azonosítanak.

Kapcsolódó
Újra horogra akadt a kiskorpádi tó nagyasszonya
A kopoltyús hosszas fárasztás után került a merítő szákba.

Ha már Koiország, természetesen a koi pontyok nem hiányoznak a tóból. 2020. májusáig a Béla névre keresztelt koi – amit többször kifogtak – tartotta a tórekordot 15.13 kilóval. Akkor akadt horogra a 15.7 kilóval mérlegelt Remény nevű koi, és abszolút koi tórekorder lett.

Koi ponty

A koi ponty a pontyfélék rendkívüli fajgazdagsággal büszkélkedő családjának egy tagja.

 

Japánban kezdték el elsőként a tenyésztésüket, a távoli országban a koi ponty a szeretet és a barátság jelképe.

 

A koinak 22 fő és 100-nál több altípusa létezik.

2022. szeptember 21-én örömmel közölte a Facebookon Kovács Mihály tógazda, hogy Fekete Sándor horgásztársuk kifogta a két év alatt még nagyobbra nőtt halat. Remény a méréskor 19.9 kilót nyomott, így újabb koi tórekordot állított fel.

A fogás egyben Fekete Sándor horgász egyéni rekordja is.

Kapcsolódó
Hatalmas amurt fogtak egy somogyi tóban
Sorra dőlnek meg az egyéni rekordok.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik