Virágzó vidékünk

Hortobágy téli vendége egy magányos fekete gólya

Normál esetben már Afrikában kellene melegedniük a gólyáknak, azonban évről évre jó néhány madár nem repül el, hanem itthon tölti a téli időszakot is.

Hortobágyot is egy csapat gólya választotta téli lakhelyéül. Egy különleges vendég is csatlakozott hozzájuk, egy fekete gólya is ott bóklászik a többiekkel és a Hortobágyi Madárkórházat is felkeresik ebédidőben – írták a szakemberek a Facebook-oldalukon.

Kapcsolódó
150 fekete gólya gyűlt össze a Hármas-Körös hullámterében
A fekete gólyák jóval később indulnak útnak afrikai telelőhelyeik felé, mint fehér társaik.

Egyelőre figyelemmel kísérjük tevékenységét, hisz normális esetben már Afrikában kellene lennie neki is, valamint a Hortobágy sem a tradicionálisan megszokott élőhelye. De ami az utóbbi éveket illeti, már “bármi előfordulhat”.

Többek közt az is, hogy az utóbbi időben többen is számoltak be fekete gólya költésről ebben a térségben. Nem kizárt, hogy eleve “helyi lakos”… És arra is volt már példa, hogy a Madárkórházba látogató, de szabad fehér gólyákhoz csatlakozott egy-egy egyed. Egy ilyen esetről már posztoltunk is korábban. Akkor, az a madár végül csak útnak eredt, igaz, az korábban látogatott meg minket.

Jól láthatóan jól érzi magát, eszik-iszik, remek egészségnek örvend

– közölték a posztjukban.

Kapcsolódó
Gyűrűzött magyar fekete gólya pihent meg Koszovóban
A fekete gólyák szeptember elején indulnak hosszú útjukra, és több ezer kilométert repülnek céljukig. Március vége felé térnek vissza hazánkba.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik