Kertünk-Portánk

Örökbe fogadták a legrégebben itthon telelő gólyát

facebook/kiskunsági nemzeti park
facebook/kiskunsági nemzeti park
Matyi, a ma talán legismertebb magyar fehér gólya tizenharmadik alkalommal töltötte a telet Ásotthalmon.

2020 januárjában még arról szóltak a híradások, hogy tizedszer telel Ásotthalmon a Matyi nevű fehér gólya, mígnem néhány nappal ezelőtt a madár téli etetéséről gondoskodó, illetve abban aktívan résztvevő Krisztin család pontosított visszaemlékezéséből kiderült, hogy a madár 2008 óta telel át hazánkban, azaz nem repül el Afrikába.

Kapcsolódó
Izgatottan várja párját Lilike, Magyarország egyik legrégebben áttelelő gólyája
46 fiókát reptettek ki párjával az elmúlt egy évtizedben.

Ezáltal a 2020/2021-es tél immár a tizenharmadik volt, amikor Matyi itthon töltötte a leghidegebb hónapokat is, ezzel alighanem kiérdemelve a legrégebben itthon telelő gólya képzeletbeli címet.

A Kiskunsági Nemzeti Park még 2013-ban posztolt Facebook oldalán az Ásotthalmon áttelelő gólyáról, aki nagyon gyorsan a madárbarátok kedvence lett. A “kocsmázó gólyaként” ismertté vált Matyi természetesen nem járt sosem italboltba, tény viszsont hogy a fészke az Ásotthalom-Gátsoron lévő kocsmával szemben található, és séta közben kapták lencsevégre.

A fehér gólya valós és eddig ismert történetéről a Telelő gólyák – gólyateleltetés Facebook oldalon számoltak be a napokban.

Matyi 2008-ban egyszerűen besétált az Ásotthalom-Gátsoron élő Krisztin Mónikáék udvarába, és azóta családtaggá vált. Amikor az első évben még novemberben is ott járt-kelt, borítékolható volt, hogy ott fog telelni. Valójában nem tudni, milyen sérülés érhette, de az biztos, hogy nem jól repül, nem tudna vonulni. Ez már a 13. tél, amit ott tölt, és a fészke Mónikáék telke előtt található

– írták.

Azóta a Krisztin család gondoskodik róla nagy szeretettel és lelkesedéssel.

A 2018/2019-es télen a helyi önkormányzat örökbe fogadta a madarat,

azóta csirkenyakat biztosítanak neki. Az azt megelőző években Krisztinék egyedül finanszírozták Matyi téli etetését.

Mónikáék ma is figyelik, gondozzák és tőlük is folyamatosan kap ennivalót, télen naponta akár többször is, költési időben csak akkor, ha rászorul. Matyi a szomszédos településről, Kelebiából is kap finom falatokat.

Gyakorlatilag mindent szeret, ami baromfi: megeszi a belsőségeket is. A tyúkok levágásánál is mindig kap finom falatokat, illetve a család kertészkedéskor gyűjt neki rovarokat, a csiga is nagy kedvence. Matyi Krisztinéknél az udvar lakójának számít már.

Arról nincsenek pontos adatok, hány fiókát nevelt fel Matyi és a 2016 vagy 2017 óta visszatérő párja, Matild, a szám 25-30 közötti lehet. Matild vonuló madár, többnyire március 20-a körül szokott érkezni a fészekbe, remélik idén is így történik

– fogalmaznak a Facebook oldalon.

Krisztin Mónika és családjának hálás köszönet jár önkéntes segítségéért, a madár gondozásáért. Legújabb tervük egyébként egy kerti tó létesítése, amelybe kerülnek majd halak is Matyi örömére. Ezt a tervet idén tavasszal szeretnék megvalósítani.

Kapcsolódó
Kutyamenhelyen talált téli otthonra az egyeki fehér gólya
A gyepmesteri telep örökbefogadta a madarat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik