Virágzó vidékünk

Turisztikai látványosság lett Lukrécia, a Görbeházán telelő gólya

Megszokta az emberek közelségét, óramű pontossággal érkezik az etetés helyszínére.
Korábban a témában:

Görbeházán nagy létszámú gólyapopuláció él, a falu villanyoszlopain rengeteg fészek látható, ezért nevezik az átutazók gólyafalunak a települést. Lukréciáról, a Görbeháza határában húzódó folyónál telelő gólyáról lélekemelő történetet tett közzé a haon.hu.

Kilencedszer telel itthon Matyi, az ásotthalmi gólya
Széleskörű összefogással elkezdték a madár etetését, élelmének pótlását.

A madár rendkívül nagy népszerűségnek örvend a település lakói és a környéken közlekedők körében. Sokan látogatnak el gyerekekkel a gólyalesre a főcsatornához, ezáltal Lukréciának több élelmezője is akad.

Kelemen Gyula nyugdíjas pedagógus és Besenyő József, a horgászat nagy szerelmese vette észre, hogy a gólya nem repült el telelni, azóta ők ketten napi rendszerességgel etetik a gólyát.

Ősszel lettünk rá figyelmesek, nem sokkal azután, hogy a társai elhagyták a települést. Sérült volt a szárnya, ám mostanra szépen felépült, jó húsban van. Először igen félénk volt, azonban a rendszeres etetés következtében hamar összebarátkozott velünk. A videón is látható, mennyire megszokta a közelségünket, és vár bennünket

– mondta a portálnak Kelemen Gyula.

Lukrécia – akinek a horgász adta a nevet – minden alkalommal fegyelmezetten, de türelmetlenül várja, hogy kikerüljön az autóból a vödör.

Tulajdonképpen mindegy, mit kap, csak hús legyen. Amíg jobb idő volt, szedtem neki csigákat, imádja a csirkefarhátat is, meg persze a halat, de a lecsókolbászt is megeszi. Amikor kijövök horgászni, besétál a két bot közé, és velem együtt várja, mikor jön a kapás

– említette Besenyő József.

Hajdúhadházról szokták szállítani Polgár felé a 35-ös főúton a húst a sofőrök. Nagyjából nyolc, fél kilenc felé jönnek vissza és mindig megállnak, hogy húsnyesedéket adjanak a madárnak. Lukrécia valahogy érzékeli az óramutató járását, mert addigra mindig átmegy az út másik oldalára, és ott várja a teherautót, a szokott helyen és időben.

A gólya lábán gyűrű látható, és annak száma alapján a beazonosításkor kiderült, hogy Lengyelországban kapta a „testékszert”.

Kiemelt kép: YouTube/Tamás Nándor

Családtag lett Lilike, a kilenc éve Semjénházán telelő gólya
Ivaréretten derült ki, hogy hím madár, de a nevét "fiúként" is megőrizte.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.