Mozaik

Kilencedszer telel itthon Matyi, az ásotthalmi gólya

Széleskörű összefogással elkezdték a madár etetését, élelmének pótlását.

Október 29-én elkezdődött Matyi, az Ásotthalmon áttelelő gólya etetése – olvasható a Telelő gólyák – gólyateleltetés Facebook oldalon.

Elpusztult a sérült párjához 17 éven át visszatérő gólya
Szomorú véget ért a gólyavilág legismertebb párjának szerelmi története.

Mint azt korábban megírtuk, a Kiskunsági Nemzeti Park még 2013-ban posztolt Facebook oldalán az Ásotthalmon áttelelő gólyáról, aki nagyon gyorsan a madárbarátok kedvence lett.  A Matyi névre keresztelt fehér gólya már 2011 óta minden évben itthon tölti a telet, így az idei szezon már a kilencedik a sorban.

A “kocsmába járó gólya” néven elhíresült Matyit a kezdetek óta Krisztin Mónika és családja eteti a hűvös hónapokban, Juhász Orsolya pedig lelkes segítőként folyamatosan tartja a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akik érintettek a madár ellátásában, illetve az ásotthalmi polgármesteri hivatallal, amely élelemmel segíti, hogy a gólya átvészelje a telet.

A madárnak bizony nem kevés élelemre van szüksége a téli hónapokban: a csirkenyakat például nagy mennyiségben és nagyon szereti.

Matyit és párját nyáron segíteni kellett, hogy sikeresen felnevelhessék a 3 fiókájukat

– olvasható a Telelő gólyák – gólyateleltetés bejegyzésében.

Matyi a 2018. december 16-i felvételen a falatozás után méltóságteljesen sétál a hóban, de vélhetően nincs melege

Matyi párja, Matild a szokásoknak megfelelően augusztusban elindult téli telelőhelyére, ahonnan évek óta tavasszal visszatér. Ezért szorítanak most is a gólyabarátok, remélve hogy újabb fiókákat adnak a természetnek.

Köszönet illeti még Rozs Erikát és párját, akik éveken keresztül Szegedről hozták a husikat Matyinak, aztán Ábrahám Jánost, valamint Kiss Lászlót, aki apró halat ajánlott fel Matyi részére, és azokat a kelebiaiakat, akik élelmet gyűjtenek a gólyának

– írta Krisztin Mónika, akinek az édesanyja vállalta a mostani áttelelés idején a gólya rendszeres etetését.

Matyit mindenki szereti és nagy becsben tartja Ásotthalmon. Példája is bizonyítja, hogy mennyire fontos az emberek hozzáállása.

Kiemelt kép: Facebook/Kiskunsági Nemzeti Park

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik