Körös-Maros Nemzeti Park/Balla Tihamér
Virágzó vidékünk

Rejtőzködő madarak szálltak meg az alföldi pusztán

A Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi puszták részterületén található Nagy-Zsombékon az utóbbi napokban egyre gyakrabban kerülnek szem elé vonuló sárszalonkák – írta meg a Körös-Maros Nemzeti Park.

Kapcsolódó
Ritka madárvendég tette tiszteletét a Kiskunságban
Ez a faj a közép-ázsiai és délnyugat-szibériai száraz sztyeppéken fészkel.

A sárszalonkák ritka költőfajként is jelen vannak a Dél-Alföldön, de jellemzően inkább csak a vonulási időszakban találkozhatunk népesebb csapataikkal. A Nagy-Zsombékon is előfordult már költés, de csak a csapadékosabb években. Idén itt egyetlen pár sem fészkelt.

Az őszi esők hatására megállt a víz a Nagy-Zsombékon, így most kitűnő táplálkozó- és pihenőhelyül szolgál a vonuló madárfajok számára. Többször is megfigyelték már idén sárszalonkák 10-12 példányos csapatait is. E hosszúcsőrű madarak kifejezetten rejtőzködők, ezt tollazatuk színe is segíti. Ha mozgást észlelnek, általában lelapulnak és csak az utolsó pillanatban repülnek fel. Az igazgatóság munkatársai is ezt tapasztalták a területbejárás során, szinte a talpuk alól repültek fel a sárszalonkák.

A faj jellegzetessége a testméretéhez képest rendkívül hosszú csőr, amelynek vége ráadásul rugalmas, külön is mozgatható, így az iszapban turkálva jó eséllyel meg tudják ragadni a csigákat, puhatestűeket.

A sárszalonkák ősszel Európa déli területeire, vagy Afrika északi részeire vonulnak. Előfordult már, hogy néhány példány át is telelt a Dél-Alföldön.

Kapcsolódó
1413 kilométert repült Szegedig a ritka madár
De a történetnek sajnos szomorú vége lett.