Virágzó vidékünk

Összefogással mentenék meg a barlangfürdőt Miskolctapolcán

facebook/Miskolctapolca Barlangfürdő
facebook/Miskolctapolca Barlangfürdő
Több, a turisztikában érintett vállalkozás jelezte, hogy akár anyagi szerepvállalásra is kész a fürdő működtetésének érdekében.

Mint korábban megírtuk, a Miskolci Fürdők Kft. október 10-től határozatlan időre bezárta a Miskolctapolca Barlangfürdőt az energiaválság, a mindenkit sújtó infláció, a magas gáz és villamos áram ára miatt.

Kapcsolódó
Bezár a barlangfürdő Miskolctapolcán, 110 embernek mondanak fel
Az üzemeltető az energiaválság, a mindenkit sújtó infláció, a magas gáz és villamos áram árára hivatkozik, a 110 dolgozónak segítenek új munkahelyet találni.

A barlangfürdő Miskolc kiemelt turisztikai vonzereje, amelyhez számos helyi vállalkozás szervesen kapcsolódik, üzleti sikerességük, sőt fennmaradásuk függ tőle. Ezért a város polgármestere október 17-én egyeztetésre hívta a miskolci turisztikai szektor meghatározó vállalkozásait, hogy párbeszéd útján, közösen keressenek megoldást a turisztikai ágazatot sújtó problémákra.

A megbeszélésen a fő téma a rezsidíjak brutális drágulása miatt bezárt barlangfürdő esetleges újranyitása és működtetése volt, írta a Minap.

A vállalkozásaik nagymértékben függnek a turizmustól, a turizmus pedig a barlangfürdőtől, különösen Miskolctapolcán, de az egész városban is. Ezért a barlangfürdő nyitva tartása számukra életbevágóan fontos, sok szolgáltató üzleti modellje erre épül

– mondta az összejövetelen Szendrei Mihály, az Aranykorona Történelmi Étterem-Hotel és Látványpince tulajdonosa, Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke.

Ha a barlangfürdő nem működik, az sok helyi vállalkozásnak katasztrófa! Üzleti és marketing szempontból is többet visz, mint amennyit az elérhető megtakarítás hozna. Kalkulációnk szerint az utolsó három hónapban a veszteségünk akár 470 millió forint is lehet. Álláspontunk szerint nincs olyan veszteség, amely indokolná ezt a teljes bezárást. A javaslatunk az, hogy nyissuk ki a barlangfürdőt, legalább részlegesen, egyes energiaigényes szolgáltatások nélkül, vagy korlátozott nyitva tartással

– említette a szakember.

Ötletként felvetődött, hogy minden héten legalább pénteken, szombaton és vasárnap tartson nyitva a fürdő, így a szállásadók ezekre az időszakokra tudnának foglalásokat fogadni.

Több vállalkozás jelezte, hogy akár anyagi szerepvállalásra is kész a fürdő működtetésének érdekében, és számos javaslattal is szolgálnak az olcsóbb, hatékonyabb működtetés érdekében.

Az egyeztetések kedden is folytatódtak, és az érintettek reményei szerint napokon belül pont kerülhet az ügy végére – és kinyithat a barlangfürdő.

Kapcsolódó
Bezárt a fedett élményfürdő és uszoda Zsóryban
A komplexum gyógyfürdő része azonban nyitva marad.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik