Vadászó vadmacskát fotóztak a Balatonnál

A nádasba repülő énekesmadarak keltette zajra, vadászösztönét követve utánuk ugrott.
Kapcsolódó cikkek

Nem mindennapi kalandban volt részük a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársainak a napokban.

Kapcsolódó
Hatalmas vadmacska barangolt a Sajó árterében
A vadkamera rögzítette, hogy a jól ismert vadászösvényén méltóságteljesen sétált.

A történetet a Kis-Balaton Facebook-oldalon Miklós Marianna tette közhírré, több gyönyörű fotó kíséretében.

Vadmacskát látni kivételes dolog, vadászó példányt talán még ritkább. A képeken látható fiatal egyedet a Kis-Balatonon, a töltés szélén vettük észre. A kezdeti gyanút leküzdve meglapult, élvezte a napsugarakat, majd a nádasba repülő énekesmadarak keltette zajra, vadászösztönét követve utánuk ugrott

– írta a bejegyzésben.

A vadmacska (Felis silvestris) fokozottan védett emlősfajunk. Szereti az olyan élőhelyeket, ahol sűrű a növényzet, ahol jól el tud bújni, de a vadászat miatt fontos számára a nyílt terület megléte is.

Fő táplálékai közé tartóznak a kisemlősök, főleg a rágcsálók, de megeszi a nagyobb rovarokat, kétéltűeket, időnként a madarakat és halakat, valamint dögöt is szokott fogyasztani. Leginkább éjszakai állat, nappal ritkán lehet megfigyelni.

Lakóhelyéül faodvakat, sziklaüreget, farakásokat, róka kotorékokat szokott használni. A vadmacskák leginkább magányosan élnek, a szaporodási időszakukban (pacsmagolás) keresik fel a nőstényeket.

A vadmacska Európában sokfelé veszélyeztetett faj, bár elterjedési területe Nyugat-Európában nőtt a visszatelepítési akcióknak köszönhetően. A magyarországi állománycsökkenés elsődleges okai az élőhelyek degradációja, feldarabolódása és a házimacskával történő hibridizáció, illetve a házimacskák által terjesztett betegségek.

Kapcsolódó
Vadmacskákat engednek vissza a vadonba a Balatonnál
Természetvédelmi probléma a vadmacska kereszteződése a házimacskával.