Virágzó vidékünk

Demecserben felavatták az ország legújabb tájházát

facebook/nagy edina
facebook/nagy edina
A száz évnél idősebb épületet először fel kellett újítani.

Október 22-én régi álom vált valóra Demecserben, felavatták a település tájházát.

A helyiek 2003-ban kezdték meg a régi, már használaton kívüli eszközök gyűjtését, de segítettek a demecseri diákok is, akiket arra kértek, vigyenek a gyűjteménybe otthonról régi tárgyakat, hogy fennmaradjanak az utókornak.

facebook/nagy edina

A tájház kialakítására a kisváros önkormányzata a régi katolikus iskola egyik szárnyát biztosította. A száz évnél idősebb épületet első lépésben fel kellett újítani, a munkálatokban a városlakók közül is sokan részt vettek.

A felújítás során a közel két évtized alatt összegyűjtött tárgyakkal rendezték be az épületet, melynek egyik szobájában Reményi József előtt tisztelegve – aki Demecserben született, és a „doni fotósként” lett ismert katonatiszt a második világháborúban – Reményi-emlékhelyet alakítottak ki.

facebook/nagy edina

Több helyiségben népi és polgári jellegű tárgyakat mutatnak be, de kialakítottak konyhát, lakószobát és kamrát is. A tájházban kiállított tárgyak kilencvenhat demecseri családtól származnak.

A kiállítás bővíthető újabb helyiségekkel, ami azért is öröm a helyieknek, mert sok bemutatandó tárgy van még a raktárban.

Képgalériánkban a gyűjtemény néhány részlete tekinthető meg.

Galéria
Facebook/Nagy Edina
Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik