Virágzó vidékünk

Ilyen óriásvarjak először érkeztek Magyarországra

wikimedia commons
wikimedia commons
A hatalmas abesszin szarvasvarjak eredeti élőhelyükön, Afrikában veszélyeztetettek, a debreceni állatkertbe is fajmentő program keretében kerültek.

Az íbiszek, a koronás darvak és a marabuk mellett mostantól két hatalmas, fekete madarat is láthatnak az Afrika-röpde téli szállásán a látogatók. Az abesszin szarvasvarjak a franciaországi Montpellierből október végén érkeztek Debrecenbe – írta meg a Dehír.

Az abesszin szarvasvarjak 90-130 centiméter magasak, súlyuk pedig eléri akár az 5 kilót is. A debreceni madarak tojók, ezt a kékes toroklebenyük jelzi, a hímeknél ez piros színű.

A nagytestű madarak őshazája Afrikában, az Egyenlítőtől északra lévő szavanna és sziklás területek. Ott az élőhely csökkenése és a vadászat miatt egyre kevesebb található a hatalmas madarakból, de szarvasvarjakból az állatkertekben sincs sok.

Állatkertekben igencsak ritkák, hiszen mintegy negyven állatkertben tartják Európában, Magyarországon pedig kizárólag Debrecenben. Azt lehet róluk tudni, hogy a szarvasvarjúfélék családjába két faj tartozik, az abesszinen kívül a kaffer. Ez utóbbit a debreceni kert már tartotta régebben

– mutatott rá Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark ügyvezetője.

A korábbi sikerek miatt az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram részeként került a két fiatal tojó Debrecenbe. Jövőre egy hím is érkezik, így lesz esély arra, hogy a madarak párba álljanak és fiókákat neveljenek.

Kapcsolódó
Háremet is kap hamarosan a debreceni zebra
A fajtamegőrzési programhoz csatlakozott az állatkert.
Olvasói sztorik