Virágzó vidékünk

Bámulatos panorámát kínálnak az ismert írók nevét viselő kilátók

Bolla Krisztián
Bolla Krisztián
Bakancslistán a helyük.

Számtalan kilátóval büszkélkedhet hazánk, ezek közül számos építményt már mi is bemutattunk. Azt, amelyik egy birodalmi lépegetőre hasonlít, azokat, amelyek a Balaton környékén vagy a Tisza-tóban állnak, azt is, amelyik bányafelvonó volt hajdanában.

Vannak kilátók, amelyek  tájról, mások felfedezőről, helyről kapják a nevüket, de olyan kilátó is van, ami híres íróról, költőről kapta a nevét.

Ezek közül mutatunk most be néhányat

Fekete István kilátó – Hárskút, Márkó

Györkő Zsombor

2014 júliusában adták át az 500 méter magas Kis-bükk hegyen álló Fekete István kilátót.

A Veszprém vármegyében található Hárskút községtől délre található Kis-bükk remek kirándulóhely. Nem véletlenül épült ide a kilátó, hiszen innen csodálatos panoráma nyílik a Bakony-hegység nagy részére. Látható a Miklós-Pál hegy, a Hajag-tető, a Kőris-hegy, a Kab-hegy, de igazán tiszta időben a Somló és az Alpokalja is.

Galéria
Györkő Zsombor

A kilátó közel 20 méter magas, 15 méternél található a pihenőszint, ahol a korlátra erősített táblák segítik a tájékozódást.

Ha valaki már jól kigyönyörködte magát, végigsétálhat a 8 állomásból álló erdőismereti tanösvényen, ami segít elmélyedni a környék geológiájában, állat- és növényvilágában.

A kilátó autóval is megközelíthető, a parkolótól pár perces sétát kell csak tenni az építményig. Gyalogosan Márkó irányából a piros kereszt turistaúton kell a kilátóig menni.

Petőfi kilátó – Bálvány

Pleszinger László

1948-ban, természetkedvelők fogtak össze, így épült meg a Bükk második legmagasabb csúcsán, Bánkút fölött 956 méteres magaslaton a Petőfi-kilátó, mely a Bükk legmagasabban állított kilátótornya. 100 évvel a szabadságharc után építették; innen származik neve is.

2013-ban a katasztrófavédelem lezáratta, mert túl veszélyesnek ítélte. Felújítás után, 2016-ban adták át újra a nagyközönségnek.

A kilátó 18 méter magas. Az alsó szintjére lépcsőkön, a felső szintjére pedig acéllétrán lehet feljutni.

Tiszta időben Északon látni lehet a Magas- és az Alacsony-Tátra csúcsait, az Észak-magyarországi-középhegység tagjait, nyugati irányban pedig a Kékes és Galya-tetőig is ellátni.

Molnár Gábor kilátó – Nagyvázsony

Kádár Péter/Facebook

Nagyvázsony környékén járva, a Déli-Bakonyban, Nagyvázsonytól észak-nyugatra található 410 méter magas Lugos-tetőn is találunk ismert író nevét viselő kilátót. A 20 méter magas kilátó legfelső pihenőszintje 15 méteren található. Innen tárul elénk csodálatos 360°-os panoráma a környező vidékre. Délnyugati irányba a tanúhegyek, míg keleti irányba a Kab-hegy csúcs látható.

A kilátó közútról nem megközelíthető, elsősorban gyalogosan, vagy kerékpárral lehet elérni a Kab-hegyi kerékpárúton keresztül. A déli útgyűrűn irányító tábla jelzi a kilátót. A sárga háromszögjelzésű úton lehet haladni.

Batsányi-kilátó – Balatongyörök

Ha igazán csodálatos balatoni panorámát szeretnénk látni, a Balatongyörök feletti Pap-hegy csúcsán, az úgynevezett Boncsostetőn álló, ismert költő után elnevezett Batsányi-kilátót érdemes felkeresni. A fatorony három szintes, lapos sátortetős.

Kerekes Norbert

A 448 méter magas tetőn található, szabadon látogatható, 2014-ben újjáépített toronyból hihetetlen a látvány a Szigligeti-öböl felé, s mögötte felsejlenek a tanúhegyek is, a Szent-György hegy, a Gulács furcsa kúpja, Szigliget, és jobbra a Badacsony. Sőt! Tiszta, páramentes időben a Szent György hegy mellett Tapolca jellegzetes emeletesházait, az y-házakat is látni lehet.

A Balaton felé fordulva megpillanthatjuk a közelben található, hasonlóan csodás panorámával rendelkező Bél Mátyás kilátót is.

Galéria
Kerekes Norbert

A kilátó Balatongyörök felől S, S+, majd S háromszög turistajelzést követve közelíthető meg.

Kapcsolódó
Betekintést nyújt a bivalyok életébe hazánk legújabb kilátója
Pénteken adták át a Kápolnapusztai Bivalyrezervátum kilátóját.
Olvasói sztorik