Virágzó vidékünk

Fotókon a téli álmából ébredező siroki vár

horváth zsolt
horváth zsolt
A Várhegy kőzete nem épp a legellenállóbb fajta, akár kézzel is megbontható.

A siroki vár története és nyoma az avarok idejére nyúlhat vissza, akik egyes feltételezések szerint a védelemre oly kitűnően alkalmas Várhegyet megerősítették, és állandó állomáshelyet telepítettek oda.

A Bükk és a Mátra erdeinek határán, a siroki Várhegy tetején magasodó erődítményt egy sziklatömb belsejébe vájták és a tetejére építették.

Oklevélen először 1320-ban említik a helyet, melyet kalandos története során a császári seregek 1713-ban, kivonulásuk idején felrobbantottak.

A vár 1945-ben került állami tulajdonba, de felújítására sokáig nem jutott pénz. 2010-2012 között a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága újíttatta fel az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-magyarországi Operatív Programjának keretében, uniós támogatással.

A beruházás keretében megerősítették az alsóvár falait, a vár történetét bemutató múzeumot alakítottak ki a hozzá tartozó szociális blokkal együtt, kézműves műhelyeket rendeztek be és kilátóteraszokkal övezték a várfalat.

horváth zsolt

A hegy gyomrában kialakított üregekből és a szerteágazó kazamatarendszerből titokzatos ablakok nyílnak a várhoz vezető útra. A riolittufából álló hegy gyomrába hatalmas járatokat, lépcsőket és termeket alakítottak ki, ezek is bejárhatók, felfedezhetők. A várhegyen álló várromból kitekintve elképesztő panorámában gyönyörködhet az, aki felkaptat a hegytetőre.

A siroki vár a fotósok kedvelt terepe is. Horváth Zsolt – akinek gyönyörű táj- és természetfotóival több alkalommal találkozhattunk a Sokszínű vidéken – a napokban a helyszínen járt, és szép fotósorozatot készített a siroki várról.

A 15 millió évvel ezelőtti vulkánosság során a légkörből visszahulló anyagok építették fel a Várhegyet és szolgáltattak alapanyagul a siroki vár építéséhez is. A kőzet nem épp a legellenállóbb fajta, akár kézzel is megbontható. Nem csoda, hogy ez a várunk nem jól állja az évszázadok időjárási viszontagságait. 30 évvel ez előtt sokszor jártam erre, akkor még bármikor szabadon megmászható volt, ma már csak nyitvatartási időben látogatható

– írta a képekhez Facebook bejegyzésében.

A fotóra kattintva, képgalériánkat lapozgatva szinte a helyszínen érezhetjük magunkat.

Galéria
Fotó: Horváth Zsolt
Kapcsolódó
Téli szépségében tündököl Sirok vára
Talán nem véletlen, hogy az év minden részében kedvelt a turisták körében.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik