Virágzó vidékünk

Csodaszámba megy az ember alkotta paradicsom

aktív magyarország
aktív magyarország
Olyan film született a Tisza-tóról, amely magán viseli egy játékfilm fordulatainak az elemeit és egy természetfilm képi világának gazdagságát.

Képzeljük el, hogy készítünk egy filmet a mai Tisza-tóról, és levetítjük egy 50 évvel ezelőtt Sarudon vagy Poroszlón élő embernek. Valószínűleg azt hinnék, hogy a mai valóságunk valami különös párhuzamos univerzumból való, pedig nem, csak visszaindultunk oda, ahonnan a folyószabályozások előtt elindultunk.

50 évvel ezelőtt született egy víztározó, amely az idők folyamán Tisza-tóvá és egy ember alkotta paradicsommá változott, ahol egész estés filmet készítettek az alkotók.

Az 50 éves tó 49. évében egy három fős forgatócsoport egy éven keresztül filmezett a Tisza-tavon az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) felkérésére. A film pont úgy jött létre, mint a Tisza-tó élővilága: nem szándékolt következménye egy Tisza-tavi turizmusfejlesztési projektnek, amelyben apróbb fejlesztéseket hajtott végre a Közép-Tiszai Vízügyi Igazgatóság és az AÖFK.

A gát aszfaltját több helyen javították, újraaszfaltozták, információs táblák kerültek ki a gátkorona mellé. Mint a legtöbb projekthez, ehhez is tartozott egy kommunikációs költségvetés, amelyet itt egyedi módon használtak fel. Óriásplakátok és hirdetések helyett megkeresték Magyarország egyik legjobb természetfilmesét, Szendőfi Balázst azzal az ötlettel, hogy szeretnének egy természetfilmet készíteni a Tisza-tóról. Olyan film volt a AÖFK kommunikációs csapatának fejében, ahol egy éven keresztül kísérik figyelemmel a tó élővilágát. Azt az élővilágot, amelynek aktív résztvevője és legerősebb formálója az ember.

aktív magyarország

Szendőfi Balázs korábban már készített egy nagyszerű filmet a Tisza-tóról és annak 6 évszakáról, így jogosan vetette fel, hogy ez az új film mennyiben lenne más? Előállt azzal a gondolattal, hogy vegyék be a „buliba” Ljasuk Dimitryt, aki a Tisza-tóról a legtöbbet és leghitelesebben mesélt az elmúlt években, és ne csak narrátora, hanem aktív szereplője legyen a filmnek. A három fős stáb Fehér Zoltánnal lett teljes, aki szintén több nagysikerű természetfilmen keresztül jutott el odáig, hogy a legjobb magyar természetfilmesek között tartják számon.

Egy év folyamatos jelenlét, számtalan forgatási nap, drámai aszály, a természet és ember közelségének dinamikája alakították a film történetének szálait. Olyan film született, amely magán viseli egy játékfilm fordulatainak az elemeit és egy természetfilm képi világának gazdagságát.

Az, hogy teljes éven keresztül kísérték a tó hőseit – a madarakat, halakat, embereket, hüllőket és más emlősöket – lehetőséget ad arra, hogy a különböző élethelyzetek drámáit megismerjük. Bepillantást nyerünk egy szürkegém pár családalapítási nehézségeibe, a bébiteknősök életveszélyes és vakmerő tóig tartó kalandjába, megfigyelhetjük a fattyúszerkők és egy réti héja légiháborúját vagy épp a busák „kungfu” bemutatóját.

Képgalériánkban ellesett pillanatok az ember elkotta paradicsomról

Galéria

Egész estés, nem szokványos hosszúságú, 85 perces film készült, amelynek képi világát fantasztikus zenei aláfestés kíséri. Nem csoda, hiszen Szendőfi Balázs, a film rendezője egyben képzett zenész is. A narrációt szintén ő írta, és az emberi szereplő, Dimitry meséli el nekünk – aki nem egy kívülálló narrátor, hanem a láthatóan a tó része és fontos szereplője – a történeteket.

Az élet, amely a Kiskörei Vízerőmű megépítése nyomán sarjadt, valóban csoda, a filmben néhány ponton paradicsomi állapotnak hat, de több ponton ezt az állapotot is fenyegeti az emberi tevékenység.

A film is megmutatja, hogy két út áll előttünk: az egyik lehetőséget ad a visszatérésre a paradicsomba, a másikat mindenki ismeri.

A Tisza-tó, az ember alkotta paradicsom egész estés természetfilm, mely másfél órában tárja elénk a tó kincseit. Az alkotás szeptembertől látható majd a mozikban.

A képgalériában látható fotók forrása: Facebook/Ember alkotta paradicsom

Kapcsolódó
Valóra váltaná Makovecz álmát a Tisza-tó legnagyobb hírvivője
Úszópiacot és szemétfesztivált is tervez Ljasuk Dimitry. Interjú a tó nem hivatalos nagykövetével. 
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik