Virágzó vidékünk

Közkívánatra kinyitott a lillafüredi gyógybarlang

A barlang gyógyhatását a barlangi levegő mikrobiológiai szempontból csaknem steril, azaz por-, csíra- és allergénmentes közegének köszönheti.

A lillafüredi Szent István-barlangban található Fekete-terem látogatásának lehetőségéről a Barlangok Hónapja rendezvénysorozat nyitóeseményén adott tájékoztatást a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. A szervezet most azt közölte, hogy a március végi nyitás után közkívánatra április 6-án és 7-én délután 15-17 óra között újra megnyitják a Fekete-termet a látogatók előtt.

Az egyedülálló barlang a különleges cseppkőképződmények miatt az ország legrégebbi gyógyhelye címmel is rendelkezik. Az Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóság adatai szerint Miskolc-Lillafüred 1935-ben kapott klimatikus gyógyhely minősítést, melyet 1985-ben, majd 2008-ban megújítottak. A Fekete-terem elnevezésű szakaszát 1991-ben gyógybarlanggá minősítették

– írták.

A barlang gyógyhatását a barlangi levegő mikrobiológiai szempontból csaknem steril, azaz por-, csíra- és allergénmentes közegének köszönheti. Ehhez hozzájárul az állandó 10 fok körüli hőmérséklet, a 100 %-os páratartalom és nem utolsó sorban a barlangi környezet nyugtató hatása az emberi idegrendszerre.

A látogatók előtt egyébként elzárt Fekete-teremben szervezett keretek között 20-30 fős csoportok pihenhetnek, regenerálódhatnak 1-2 órás benntartózkodással.

Az április 6-i programra a felnőtteket, az április 7-i látogatásra – szüleik kíséretével – a gyerekeket várják, amikor relaxálhatnak a gyógybarlangban elhelyezett fekhelyeken.

A Szent István-barlangban uralkodó állandó 10 °C körüli hőmérséklet miatt felhívják a résztvevők figyelmét a réteges öltözködésre, valamint arra, hogy a relaxációra takaró és hálózsák is vihető a barlangba.

Kapcsolódó
Egész évben turistacsalogató a balatonfüredi barlang
Fürdés előtt, után, helyett is érdekes program a Balatonnál.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik